
Elkészült a Gyulai Várfürdő téli főbejárata a karácsonyt megelőző napokban. Az átalakított főbejárat az új padló- és falburkolatnak, valamint bútorzatnak köszönhetően teljesen új színvilággal várja a vendégeket – tájékoztatta lapunkat Boros László Attila, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezetője.
Az építészeti részeket, a bútorzatot és az eszközök egy részét saját forrásból finanszírozták, az új beléptetőrendszer, az új öltözőszekrények és -kabinok kialakítása pedig a fürdő projektjének a részét képezi. Újdonság, hogy a régi jegypénztárakat a közvetlen kommunikációt segítő recepciós pultok váltották fel. Ezentúl minden pénztárnál meg tudják oldani a betegirányítást és a jegyértékesítést is – fejtette ki az ügyvezető.
A felújított téli főbejárat különlegessége egy élőnövényfal és egy különleges „vízesés”, amely emberközelivé teszi a teret. Az előtérben ajándékboltot alakítottak ki, ahol a gyulai termékek mellett a fürdő saját logóval ellátott termékeit lehet megvásárolni, és hamarosan vény nélkül kapható gyógyszereket is árusítani fognak a shopban. Az épületrészben egy sajátos kialakítású új büfé is üzemel, ahol a vendégek várakozás közben akár meg is reggelizhetnek. Az Erkel Hotel felőli részen található Fehér teremben elkészült az új gyógytornaterem és a fizikoterápiás kezeléseknek helyet adó új részleg, valamint új, korszerű büfét és három üzlethelyiséget is építettek.
Boros László Attila szerint az integrált öltözőrendszerként működő új beléptetőrendszerrel több évtizedet lépett előre a fürdő. Az új rendszerrel kapcsolatban megtudtuk, a vendégek ezentúl egy karórát kapnak, ezzel léphetnek be a beléptetőkapukon, és nyithatják ki a karórájukhoz tartozó öltözőszekrényt. Az öltözők bejáratainál, valamint magukban az öltözőkben olyan óraleolvasó monitorok vannak, amelyeknél a vendégek bármikor megnézhetik, hogy melyik az ő szekrényük. Az igazgató hozzátette: egy ilyen rendszert csak bizonyos szabályok betartásával lehet üzemeltetni, ezért a karórákat folyamatosan viselni kell a bent tartózkodás alatt.
A változások a gyulai igazolványok használatát is érintik, hiszen az új rendszer nem működik a régi vonalkódos kártyákkal. Azoknak a gyulai vendégeknek, akinek gyulai igazolványuk van, személyesen kell elmenniük valamelyik bejárathoz, hogy lecseréljék azt. Az új kártyát azonnal elkészítik bármelyik jegypénztárnál. A vendégeknek nem kell fényképet vinniük, hiszen a helyszínen mindenkiről készítenek fotót, melyet belépésnél és jegyvásárlásnál a rendszer automatikusan megjelenít, így a pénztárosok ellenőrizni tudják, hogy a személy valóban jogosult-e a belépésre. Az új gyulai kártyák kiállításához szükség van a régire. A gyulai kártya meghosszabbítása továbbra is 1500 forint, és az új kártya előállítása is 1500 forintba kerül. A Gyulai Várfürdő árai január 1-jétől nem változtak – tudtuk meg az ügyvezetőtől.













































