
Körbekérdeztünk szerkesztőségünkben, hogy kollégáinknak idén mely úti célok voltak a kedvencei, milyen emlékezetes helyeken jártak 2012-ben. Andalúziától Gyulán át Kappadókiáig sokféle választ kaptunk, az eredményeket pedig megosztjuk olvasóinkkal. Hátha a mi 2012-es kedvenceink ötletet adnak az Önök 2013-as utazásaihoz.
Lehóczki Márta, a Travelo marketing vezetője idén annyira megszerette Gyula városát, hogy állítása szerint egy azonos nevű fiú tetemes előnnyel indulna nála. Miért? "Számomra hatalmas meglepetés volt a város, mikor nyáron ott töltöttünk két estét. Sok helyen jártam az országban, de nem hiszem, hogy lenne még egy település – a fővároson kívül, persze –, ahol az egy főre jutó cukrászdák, kávézók, igényes kocsmák száma ilyen magas lenne! A Várfürdőben az élménymedencékért rajongó gyerekek épp úgy megtalálják a számításukat, mint a gyógyvíz miatt érkező nagyszülők. Így családi kiránduláshoz is ideális választás Gyula, de baráti társasággal érkezve is kitűnően el lehet itt tölteni pár napot.
Kulturális programok közül a Várszínház a legfőbb látványosság, de nyáron a felújított városközpontban sétálva utcazenészeket is hallgathatunk. Kipróbáltuk, ajánlom: Kézműves Cukrászda fagylaltjai, pálinka- és lekvárkóstolás a Gyulai Pálinka Manufaktúránál, ücsörgés a csatorna partján a Hídfő Sörözőben egy nyári estén, meggyes sör a Rondella Teraszon. És a hangulata miatt a nagy kedvencem: reggeli futás a csatorna mentén és a Csigakertben."
A külföldi célpontok közül Mártinak Milánó volt idén a kedvence. "Előfordult többször, hogy egy csatlakozó járat indulásáig volt annyi időm, hogy beszaladjak a városba, ahová amúgy csak az átszállás miatt vetődtem, vagy hogy egy üzleti úton épp csak pár óra szabadprogramom volt, de sosem töltöttem a reptéren vagy a szállodában ezt az időt, mindig nekivágtam a városnak. Sőt, annyira megkedveltem ezt a műfajt, hogy mikor májusban az egyik fapados kihagyhatatlan áron kínált repjegyeket Milánóba, és találtam egyik napra jegyet hajnali indulással, késő esti visszaúttal, azonnal lecsaptam rá.
Egyetlen nap, ha először járunk egy idegen helyen, persze "csak" arra elég, hogy a város hangulatát megérezzük. De nekem az is mindig páratlan élmény! Milánóval kapcsolatban pedig abból a szerencsés helyzetből indultam, hogy már harmadszor látogattam oda, így már nagyjából a fejemben volt a térkép, és már volt kedvenc fagylaltozóm is. Természetesen mindenkit más fog meg egy városban, én céltalanul csatangolni szeretek az utcákon, és olyan helyeken enni és inni, ahol főleg helyieket látni."
"Tízórainak sós péksüteményeket választottam egy pékségben, majd a Parco Sempione felé vettem az irányt, onnan a Pinacoteca di Brera-ba mentem. A múzeum épülete nagyon tetszett, a gyűjteménye kevésbé az én stílusom, de ahhoz, hogy ebben biztos legyek, látni kellett egyszer. Az utcák, az épületek itt, a Brera környékén, és a Naviglio Grande mentén tetszettek leginkább. Az utóbbi egy csatorna, a partján kávézókkal, éttermekkel. A Mag Cafè-t választottam, és ajánlom mindenkinek. Belefért még a délutánba az Anfiteatro Romano, egy nagy fagylalt a Cioccolati Italianiban, és még az is, hogy a dóm (il Duomo) tetejéről nézzem a lemenő napot" – meséli marketing vezetőnk.
Szerzőnk, Dénes Dóra a külföldi helyek közül Kappadókiába szeretett bele 2012-ben, ahol utánozhatatlan báránysültet kóstolt, és mesebeli tájakon kalandozott. "Törökország egyik legfotogénebb területe a sziklába vájt templomokkal színezett vulkáni táj, Kappadókia. De a templomok völgyénél is szebb látványt nyújt a közeli, három völgy területén elhelyezkedő, Zelve-völgye Nemzeti Park. Itt vannak a legszebb tündérkémények, madarakra, tevére vagy épp medvére emlékeztető, obeliszkszerű képződmények, illetve a keresztény barlanglakások, amelyek közül soknak a terasza csodás panorámát nyújt." Hazai utazásai közül pedig a Bükk emelkedett ki, „mert jókat lehet túrázni úgy, hogy nincs ott egy ember sem.”
Forrás: travelo.hu

























