
Dr. Halmai Zoltánné – vagy ahogy mindenki hívta, Takács Erzsike – 81-ik születésnapja után, december 11-én csendesen megpihent. Véget ért ugyan egy gazdag élet, azonban a három Halmai fiúban, az öt unokában folytatódik a jelen és a jövő. A család, a gyermekek voltak a mindenei. Gyulán született, szeretett városában élt és itt kísértük utolsó útjára január 4-én.
A Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát, szakmai munkáját – úgy alakult – fogorvosként teljesítette 48 éven át. Aktív pályafutását 3 év szájsebészet, 15 év felnőtt fogászat, 8 év preventív fogászati főorvoslás, s 22 év gyermekfogászat után hagyta abba, végül az általa oly kedvelt „Lila iskolában”.
Nevéhez fűződik Gyula gyermekfogászati rendszerének kialakítása. Kollégáival együtt bizonyította és alkalmazta jelentős pályázati összegek segítségével a fluorbevitel hasznosságát a gyermekfogszuvasodás megelőzésében. Generációkat tanított meg a helyes szájhigiénére. Több kitüntetés büszke birtokosa volt.
Példaképének az országos hírű Gyulai Szájsebészeti Osztály főorvosát, Gyula meghatározó, közéleti szereplőjét, dr. Gyarmati István főorvost tartotta. Követte őt a szakmai és tudományos munka mellett, a város iránti lokálpatriotizmus és a tanácstagság kívánta szolgálatban is: Gyula város Tanácsának 1973-tól 1989-ig, 16 éven át tagja, több mint 10 évig az Egészségügyi Bizottságnak elnöke volt.
Szerette, tisztelte az embereket; a hozzáfordulók segítése vezérelvként vonult végig életén mind orvosi, mind közéleti minőségében.
Férjével, dr. Halmai Zoltánnal, már az egyetemről ismerték egymást. Nagyon büszkék voltak 3 diplomás fiúkra. Közösen csak az első unokájuknak örülhettek.
Férjének – aki a városban, a megyében közismert orvos és vezető volt – halálába csak látszólag nyugodott meg. Nagy űr maradt a lelkében élete végéig. Gyakran mondogatta unokái fényképeivel büszkélkedve: „Hogy örülne Zoli, ha láthatná őket!”
Kedves Erzsike!
Pezsgő, lendületes, tartalmas életed más, számunkra láthatatlan dimenzióban folytatódik. Köszönjük, amit a gyulaiakért tettél, köszönjük, hogy voltál nekünk.
Fentről vigyázzatok gyermekeitekre, unokáitokra, mindannyiunkra!
Dr. Perjési Klára

























