A vezetékes rádió ősét, a telefonhírmondót feltalálója, Puskás Tivadar 1893-ban állította üzembe. Ebben az időben a Telefonhírmondó még a posta vonalain továbbította híreit, az előfizetőknek a postahivataloktól kellett esetről esetre kapcsolást kérniük. 1894-ben 700-an vették igénybe ezt a szolgáltatást, 1925-ben már tízezer előfizetőt regisztráltak. A vezeték nélküli hírközlés és műsorsugárzás technikai feltételeit az 1920-as évekre teremtették meg. Az adó- és vevőkészülékek gyártása is rohamosan fejlődött, a Telefonhírmondó viszont napról napra veszített jelentőségéből, a II. világháború idején pedig be is szüntette adásait. Magyarországon 1924-ben sugározták az első kísérleti rádióműsort, a napi nyolc-tíz órás rendszeres adás 1925. december 1-jén indult meg. Az előfizetők száma egy esztendő leforgása alatt megközelítette a 60 000-et, s évről évre ütemesen emelkedett.
Békés vármegyében is élénk érdeklődés mutatkozott a „század ajándéka” iránt: 1926-ban összesen 647 rádió-vevő-berendezésre adtak ki engedélyt, 1927-ben már kétszer annyi előfizetőt tartottak nyilván a postahivatalok. Az első gyulai rádiótulajdonosok – szám szerint nyolcan – 1925 júniusában egy, a megyeszékhelyen üzletelő rádióügynöktől vásárolták meg készülékeiket. Egy jó minőségű berendezés ekkoriban 5–6 millió koronát kóstált, ellenben a Közművelődési Egyesület rádiója 38 milliót ért. A gyulai magánelőfizetők többsége az orvosok, ügyvédek, mérnökök, kereskedők közül került ki, rajtuk kívül még Lovich Ödön polgármester, Jároly József újságíró és Brém Lőrinc főesperes, pápai prelátus is saját készülékkel rendelkezett.
Az 1920–1930-as években rendkívül divatos kikapcsolódásnak számított rádiót hallgatni. Családi, baráti körben vagy nyilvános, társas rendezvényeken ugyanúgy felcsendült a szpíkernők kellemes hangján szóló üdvözlet: „Halló, halló, Budapest, az 560-ik [m] hullámhosszon!” A korabeli naplókban, memoárokban mindennapos – az újdonság varázsának köszönhetően még jó ideig feltétlen említést érdemlő – bejegyzéssé vált a rádióhoz kapcsolódó élmény: „az estét rádiózással töltöttük”, „egész nap rádióztunk”. Egy-egy ígéretesnek tűnő műsorszám az urakon kívül a hölgyeket is a masinák mellé vonzotta. Ladics László gyulai ügyvéd felesége ugyancsak szívesen rádiózott, Rádióvételi lehetőségek és Mit hallottam a Rádión? címmel pontos nyilvántartásokat vezetett. A család az 1930-as években a Rádióélet előfizetője volt, az újságot Ladicsné is forgatta, az itt közölt sütemény- és ételrecepteket külön füzetbe másolta. Ez, a Zilahy Lajos nevével fémjelzett igen népszerű szépirodalmi és műszaki műsoros képes hetilap 1929-től jelent meg. A Gyulán élő 1 165 rádió-előfizető 1936 januárjától ezen kívül már a helyben kiadott sajtótermék, a Békés számaiból is rendszeresen tájékozódhatott a magyar adók műsorrendjéről.
A rádió a hírlapokhoz hasonlóan – közérdekű politikai, gazdasági, szociális, kulturális vonatkozású, nemzetközi, országos vagy helyi jelentőségű – híreket, időjárás- és vízállásjelentést juttatott el hallgatóihoz. Rendszeresen közvetítették a közkedvelt cigányzenét, filharmonikus-, szimfonikus- és gramofon-hangversenyeket, drámát, jazzt vagy éppen istentiszteletet. Gyakran szerepelt a műsoron szórakoztató és tudományos felolvasás vagy gyermekeknek szóló meseelőadás. A rendes előfizetők és az „orvhallgatók” 1927-ben a magyar rádió kínálta 2 556 programon felül főként osztrák, német és olasz állomások adását fogták. A sportrajongók végigizgulhatták a berlini olimpia eseményeit, a zenekedvelők a milánói Scala közvetítéseit élvezhették.
A barna mahagóni vagy fekete dobozba rejtett akkumulátorok, anódtelepek és lámpák mibenléte, a hullámhossz, rövidhullám, detektor, hangszóró és fülhallgató sejtelmesnek tetsző fogalma lassanként mindenki előtt ismeretessé vált. A megfelelő készülék kiválasztásában, felszerelésében kezdetben a Magyar Távirati Iroda Városház utcai gyulai kirendeltsége adott segítséget, a helyi ipartestület pedig nyolchetes rádiókezelési tanfolyamot indított. Gyulán a Farkas-féle vasáruház tartott állandóan készleten alkatrészeket, az iparosok közül eleinte Bekker Antal bádogos és Balla Tibor villanyszerelő forgalmazott rádiófelszerelési cikkeket. Oroszlány Gábor szerint a Magyar Tudományos Akadémia nyelvújító szakosztálya által hanghalásznak keresztelt rádió lázban tartotta a közvéleményt. A lapszerkesztő 1925-ben úgy tartotta, „el fog jönni az idő, amikor minden ember a zsebében fogja hordani a rádiót, akárcsak az óráját vagy a zsebkendőjét”.
