• Csak három évig élt itt, szülővárosában, mégis már gyerekkorában kialakult a Gyula iránti vonzódása. Kutató fizikus, az ELTE egyetemi magántanára, Gyulán azonban, ahol évente heteket, hónapokat tölt, erről vélhetően kevesebbet tudnak, mint a zsidó értékek ápolásáért végzett munkájáról. Bár turistának érzi magát a városban, szabadidejében a városért dolgozik, azért, hogy az itt élők megismerjék az egykori zsidóság történetét, sorsát, és hogy a város szembenézzen múltjával. De néha úgy érzi, a harca szélmalomharc.
• Gyulán születtem 1950-ben, innen 1953-ban költözött a családom Szarvasra, majd Balassagyarmatra, végül 1957 őszén Budapestre. Mégis, amikor kötődést keresek a tájhoz, akkor az Gyula. 1958-tól minden nyaramat Gyulán töltöttem és töltöm, régebben két hónapokat, ma már jellemzően két-két hetet. A strandfürdő fejlődését lépésről lépésre, a helyszínen követtem nyomon, miközben szinte kiolvastam a gyulai könyvtár állományát.
• Ezek a nyári élmények mennyire voltak meghatározóak a személyisége fejlődésében?
• Gyerekkoromban egyértelműen kialakult benne egy gyulai identitás. Azt rögtön a beszélgetés elején el kell mondani, hogy Gyulán visszatérően és mindenből az egykori zsidóság emlékei, üzenetei nyúlnak felém. Érdekes, hogy első nyaraimat egy nem zsidó baráti családnál töltöttem. Stifter Ferencről és a feleségéről, Berta néniről van szó, ők édesanyám családjával mindenféle, polgári, keresztényi, emberi humánus mércét tekintve tökéletesen viselkedtek, nemcsak a vészkorszak idején, hanem az azt megelőző, már konfliktusokkal terhelt időszakban is. Ha nem is rontottak fegyverrel a gettó kerítésének, amit lehetett, azt megtették.
• Gyula a kisebbségei közül büszke a német, magyar és román hagyományaira, a zsidóságról viszont keveset tudnak. Mi ennek az oka?
• A város történetének ez a része nagyon jól van dokumentálva. Mégis vannak félreértések és tévképzetek, tudásbeli hiányosságok, még értelmiségi körökben is. A zsidók esetében nemzeti elkülönülésről nemcsak Gyulán, az egész országban sem lehet beszélni. Sem saját nemzeti karaktere, sem beszélt nyelve nem volt a zsidóságnak, egyetlen sajátossága volt, a vallás. De már a huszadik században sem volt ennek a vallásnak általános elkülönítő jegye. Persze volt olyan tendencia, hogy a zsidóság egymás között házasodott. De a katolikusoknál, a reformátusoknál ugyanígy vegyes házasságról beszéltek, ha felekezetek közötti házasság volt, és nagyon nem szerették az ilyet.
• Mennyire ápolták a gyulai zsidók a tradíciókat? Mennyire volt bezárkózott emiatt a zsidó közösség?
• Voltak a gyulai zsidóknak tradíciói, de ezzel nem különültek el élesebben, mint egy németvárosi katolikus egy újvárosi reformátustól. A gyulai zsidóság a neológ irányzathoz tartozott, a jobban elkülönülő ortodox zsidóságnak itt nyoma sem. Tudjuk, hogy a zsidó fiatalok például a nem zsidó fiatalokkal töltötték el szabadidejük egy jelentős részét, együtt sportoltak például. De igaz az is, hogy a zsidók nagyon odafigyeltek egymásra, voltak köztük nagyon szegények is, de a közösség sosem hagyta, hogy utcán kéregessenek ezek a szegény zsidók gondoskodott róluk.
• Azért aki ismeri a gyulai zsidók történetét, inkább az értelmiségi és vállalkozói körben találja meg az izraelita vallásúakat…
• Igen, a zsidóság összességében valószínűleg tehetősebb volt az átlagnál, de ez részben a nagyon mélyről induló asszimiláció hajtóerejével magyarázható. Valóban a kereskedelem, orvoslás, ügyvédek, a pénzügyi szolgáltatások voltak azok a területek, amelyeken a gyulai zsidóságnak is szép eredményei voltak. De tudja, erről egy régi anekdota jut az eszembe. Eszerint egy, Nóti Károly magyarnótáit kedélyesen énekelgető antiszemitának egy ismerőse mondta, hogy ez a Nóti egy zsidó ember, mire ő azt válaszolta, hát miért nem lehetett ezekhez a szép nótákhoz egy rendes magyar embert találni? Ez jut az eszembe, amikor például arra gondolok, hogy Magyarország első tejporüzemét itt, Gyulán egy zsidónak kellett megcsinálnia – mondhatnánk tréfásan erre is, hogy miért nem lehetett ezt egy rendes magyar embernek kitalálni?
• Lakhely szerint sem volt olyan elkülönülés, mint ahogy például a nemzetiségek esetében? Hiszem van itt Románváros, Németváros...
• Nem, nem volt ilyen szinten sem elkülönülés. Magyarországon egyébként sem volt jellemző, hogy városi tömbökben telepedtek volna le a zsidók, leszámítva néhány nagyobb várost, vagy Budapestet, ahol egy-egy kerületre vagy a zsinagóga környéki utcákra volt inkább jellemző a zsidók letelepedése.
• Évek óta dolgozik a gyulai zsidó hagyományok ápolásán, amely része a június végi megemlékezés a temetőben a vészkorszak áldozatairól. Összességében eredményekkel vagy csalódásokkal teli ez az időszak?
• A június megemlékezés egy nagyon régi hagyomány, ez volt a Rákosi-időszakban, a Kádár-időszakban, mindig. Ezt a felekezet szervezi, vallási kötelezettségként tartják számon, de persze üdvözölném, ha a város kezdeményezne egy polgári megemlékezést. Ám ez így is csak az én gondjaimnak legfeljebb öt százaléka. A nagyobb gondom a város vélt feladataival van. Gyulának a maga érdekében jobban kellett volna, hogy teljesítse bizonyos kötelezettségeit, bár Gyula, amennyire nekem rálátásom van erre, ebben az ügyben nem teljesített rosszabbul, vagy talán csak egy picivel, mint az átlag magyar város. De azért én ettől még nagyon csalódott vagyok, és főleg ez az utolsó ciklus hozott számomra egy törést.
• Milyen feladatokra gondol?
• Van egy sajnos hosszú lista arról, amit nem sikerült elérni. Nem halad előre a zsidó emlékszoba ügye, holott ez egy húszéves terv. Ráadásul kész is van az anyag, amivel be lehetne rendezni, hiszen korábban időszaki kiállítások már voltak ebben a témában. Gyula megelőzhetné az országot egy korszerű állandó kiállítással, ami egy történeti keresztmetszetet adna, és tájékoztatást a zsidóság vallási karakterisztikájáról, kultúrájáról, önképéről, helyéről itt és a világban. Ezért aztán ennek az idegenforgalomban is lenne jelentősége, és egy kulturális tájékozódási pontot is jelentene.
• A leghangosabb mégsem emiatt emelte fel a hangját…
• Ennél is fájóbb a huszadik századi hősök emlékműve a Göndöcs-kertben, aminek nem lett volna szabad így elkészülnie. Arról volt szó, hogy ha a város mártírjainak a nevét erre felvésik, akkor a gyulai zsidóság névsora is rajta lesz. Ám végül olyan elfogadhatatlanul lettek lereagálva a kifogásaink, amilyen bántást az ember még családon belül sem fogad el. A város azóta befejezetlen emlékműnek nevezi, ami eufémizmus. A harmadik egy ingatlanprobléma, van egy saroktelek a zeneiskola mellett, az Élővíz-csatorna partjánál, ami a hitközségé. A várossal közösen szeretnénk megoldani a hasznosítását, erről három éve megállapodtunk, de a város kihátrált belőle.
• Mi lett volna ott?
• Azt találtuk ki, hogy ott legyen az emlékszoba, emellett pedig a zeneiskola bővítését ezen a telken oldják meg, valamint lett volna ott egy kis új köztér. A beruházást a város végezte volna el, de mi adtunk erre 5 millió forintot és az ingatlanra 10 éves ingyenes használatot, az önkormányzat pedig felvehetett 20 millió forint kamatmentes hitelt. Bár volt ellene a zajártalomra hivatkozva egy nagyjából százfős lakossági tiltakozás, azt végül a bíróságon elbukták. De az önkormányzat mégis kihátrált, azzal, hogy költségek alul lettek tervezve. Pedig ez nemcsak beruházásként lett volna fontos, hanem azért is, mert a város egy nagyon fontos gesztust tehetett volna a zsidóságnak.
• Személyek, szervezetek sem tettek ilyen gesztust?
• Csak elvétve. Fájó, hogy a gyulai társfelekezetek részéről semmilyen csalódást nem tapasztaltunk, senki nem emelte fel szavát egy, a városban egykor jelen volt, közepes nagyságú egyházért. Az előző plébános, Kovács kanonok úr volt az, akit nagyszerű emberként emelhetik ki ebből a közegből, a Göndöcs-kerti avatáson ő volt például az egyetlen, aki utalást tett arra a beszédében, hogy valakik innen még hiányoznak. És miután beszélgettem vele a vészkorszakról, másfél év múlva küldött egy e-mailt, amiből megtudtam, hogy a plébániatemplomban elhelyeztek egy emléktáblát a holokauszt zsidónak visszaminősített katolikusok áldozatairól, akiket Auschwitz vagy a munkaszolgálat elvitt. Ez egy, azt hiszem, országos szinten is példa nélküli gesztus volt a katolikus egyház részéről. Intézményi szinten senkitől nem kaptunk támogatást. Bár voltak a városi közéletben és az értelmiségiek között olyanok, akik egyértelműen kiálltak, és vannak jóakaratú, tisztaszívű támogatóink a polgárok között is, ezek a kritikus tömeget nem érték el. Pedig ez már nem nekem fontos, nem nekünk fontos, ez Gyulának lenne fontos.
• Hogy szembenézzen a múltjával?
• Igen, ha Gyula szeretne egy olyan mérsékelt légkörű város lenni, amilyen volt mindenkoron, akkor nem árt, ha szembenéz a múltjával. Azzal, hogy Gyulán is volt gettó, és bár ott nem öltek meg senkit, a város újkori történetében soha még megközelítőleg sem kezeltek úgy emberek, nőket, gyerekeket, öregeket, mentális betegeket, mint '44 júniusában. És ezt a gettót gyulaiak szerelték össze, és a gyulai polgármester rendelkezett arról, hogy ott mi történhet és mi nem.
• Élnek még Gyulán zsidó vallású emberek?
• Vallását gyakorló gyulai zsidóról én nem tudok. Egy-két, időről időre felbukkanó személyt, így magamat is leszámítva a város magára maradt a zsidó emlékek ápolásának ügyében. De mindig van jó kezdeményezés is, mint most az, hogy kiadtuk édesapám visszaemlékezését, a Munkaszolgálat és hadifogság, egy gyulai zsidó visszaemlékezése című könyvet.
• Aki nem ismeri Önt, azt mondhatná, rögeszméjévé vált a gyulai zsidóság emlékeinek feltárása.
• Ne mondjuk azt, hogy rögeszmém, inkább egy erős vállalássá vált bennem ez. De kis ember vagyok, Gyulán ráadásul csak turista, nem tudok befolyásolni senkit, az én küzdelmem általában szélmalomharc.
• Ha már turistának tartja magát – vendégszemmel milyennek látja a várost?
• A város turisztikai kínálata nagyon sokat erősödött az elmúlt években. A legnagyobb probléma, de ezzel persze helyi szinten nem lehet mit kezdeni, a megközelíthetőség. A biciklis turizmust lehetne fejleszteni, tízmilliót el lehetne költeni arra, hogy szinte rákényszerítsék a turistákat, pattanjanak biciklire. Tavaly egy dél-afrikai német kollégám csak akkor tudott Magyarországra jönni, amikor én Gyulán voltam, így utánam jött. Fantasztikusan éreztük magunkat, biciklivel mindent percek alatt bejártunk, bevittem őt a könyvtárba, nekem is meglepetés volt, hogy meg tudtam mutatni neki egy pompás Goethe-szekciót a német olvasóteremben.
• Mi az, ami hiányzik?
• Egy kávéház. A régi idők elbeszéléseiből tudjuk, voltak olyan notabilitások, akikről tudni lehetett, hogy egy bizonyos kávéházban rendszeresen megtalálhatók. Ez persze nem gyulai probléma, hanem világszerte jelentkezik. Ebből a szempontból öröm tapasztalni, hogy a Reinhardt helyzete egy kicsit rendeződött, még ha nem is vált teljes, igazi kávéházzá. A másik probléma, hogy a Szanazugot és a Városerdőt nagyon keveset reklámozzák Gyulán. A kínálattal egyébként elégedett vagyok, amire egy vendégnek szüksége van, azt megkaphatja.
• Említette, hogy a gyulai könyvtár gyűjteményét milyen szorgalmasan böngészte a strandon. Esetleg a későbbi pályaválasztását is ez határozta meg?
• Valóban kamasz koromban döntöttem ezt el. A gyulai strandra kicipeltem az összes könyvet, és ott jegyzeteltem ki őket. Hogy miért kutató fizikus lettem? Mondhatnánk, hogy éreztem, a természettudományokban kinyílik az egész világ, míg a humán tudományokban csonka szakirodalmak voltak, az irodalomban például akár Nobel-díjas írók is lehettek, akikről semmit nem tudhattunk. De ez lehet, hogy csak utólagos magyarázkodás. Persze azt is el kell ismernem, roppant vonzó volt ebben, hogy láttam: itt nem kell tanulni. Az ember megérti vagy nem érti, kész, nem kell lexikális tudás. Szóval inkább ez volt a fontos, és az is mindenképpen benne volt, hogy ez kínált egy kozmopolita karrierlehetőséget.
• Személyes hitvallásáért, a gyulai zsidóságért, ahogy mondta, szélmalomharcot kell vívnia. Hasonló küzdelem jellemzi tudományos karrierjét is?
• Az egyetem elvégzése után kellett egy kis idő, amíg sikerült elérnem, hogy elméleti fizikában dolgozhassak. Én száz százalékig self made man vagyok, ami engem érdekelt, ahhoz én kerestem irodalmat, személyes támogatóm ebben az ügyben nem volt. Nem mondom, hogy jó szemmel nézték a munkámat, hiányzott mögülem a támogatás kezdetben, de egy hosszú menetelés után már látszott, hogy van eredmény. Ma már, ha beüti a Diósi nevet, a quantum és physics szavakat, akkor a Google több ezer találatot ad ki, kvantumelméletben a kortárs magyar kutatók között az elsők egyike vagyok. Dicsekedhetek azzal is hogy Nagy-Britannia két legismertebb természettudósa, Hawking és Penrose közösen írt, ötven nyelvre lefordított, a Tér és az idő természete című ismeretterjesztő könyvében van az én munkámra is hivatkozás. Szóval lehet, hogy a célomat nem fogom elérni, hogy én oldjak meg valamit a tér és idő ma még megoldatlan problémáiból, de azért úgy érzem, van jelentősége annak, amit eddig csináltam.
• Azt el tudná-e képzelni, hogy visszaköltözzön Gyulára?
• Igen, bár ehhez nagyon sok mindennek kell változnia. Sokszor sajnálom, hogy nincs egy állandó lakcímem Gyulán is. Így tényleg kívülálló vagyok, sokszor érzem, hogy én egy Pestről érkezett ember vagyok itt csak. Én bármikor bármit mondok Gyuláról, csak vendégként mondom azt.
