A török hódítást követően a 18. század elején a város lakossága lassan gyarapodni kezdett. A növekvő népességnek hamarosan iparosokra lett szüksége. Először a csizmadiák erősödtek meg annyira, hogy meg tudták alapítani céhüket 1756-ban. Az újratelepülés után ez volt a megye első céhalapítása. A csizmadia céh volt a legnépesebb is, 1872-ben 201 tagot számlált.
A gazdaság tőkés átalakulása következtében 1872-ben megszűntek a céhek. A volt gyulai csizmadia céh tagjai a Csizmadia Ipartársulatba tömörültek. Az 1884. évi XVII. tc. rendelkezései szerint meg kellett alapítani az ipartestületet azokban a rendezett tanácsú városokban, ahol az iparosok kétharmada úgy határoz. Gyulán az ipartestület megalakulását főként a csizmadiák akadályozták, így annak felállítására a városban csak 1914-ben kerülhetett sor.
Gyula iparfejlesztésében nagy szerepe volt Göndöcs Benedek apátplébánosnak. 1885-ben – parlamenti felszólalásai nyomán és közbenjárására következtében – a gyulai csizmadiák 1000 pár katonai bakancs elkészítésére kaptak megbízást. A csizmadia iparosok kezdeményezésére 1889-ben megalakult a Gyulai Bőranyagbeszerzési Szövetkezet. A végleges megalakulásra némi huzavona után 1892-ben került sor. Az alakuló közgyűlésen Göndöcs Benedek mint „tiszteletbeli tagtárs” elnökölt. A szövetkezet elnökévé Krizsán Andrást választották. Ekkor fogadták el az új alapszabályokat is. Ezek szerint a szövetkezetet a „gyulai csizmadiák, cipészek, szíjgyártók és bőrneműekkel foglalkozó más iparosok” alapították. Célja tagjainak olcsó nyersanyaggal való ellátása, és ezáltal „ezen iparososztály” versenyképességének, jólétének előmozdítása volt. A szövetkezet eleinte tehát főként bőrkereskedéssel foglalkozott. Raktár céljára 1905-ben megvették a Corvin utcai Klinkovics-féle házat.
Az 1885-ös kezdeti bakancsmegrendelés után a gyulai csizmadia iparosok folyamatosan foglalkoztak katonai bakancsok készítésével. A Csizmadia Ipartársulat tagjai elosztották a munkát maguk között, majd azt a holtidényben végezték el. 1909-ben Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter az országban két helyen, Szegeden és Miskolcon bakancsgyárat kívánt létrehozni. Mivel Miskolc a gyárra nem tartott igényt, a gyulai bőriparosok szövetkezete követséget küldött a miniszterhez. Az Országos Központi Hitelszövetkezet támogatásával – melynek 1900 óta volt tagja a szövetkezet – sikerült is megkapni a gyárat. A kereskedelmi miniszter összesen 32000 korona értékű géppel támogatta a gyár felállítását, a szövetkezet pedig 8000 korona készpénzt és 23000 korona értékű ingatlant áldozott a műhely létrehozására. A gyárat kezdetben az eladott Klinkovics-ház melletti Gerebenics-féle házban rendezték be. A műhely azonban szűknek bizonyult, a helyiségei egészségtelenek és elavultak voltak, tartani lehetett attól, hogy a hatóság betiltja a munkát. Ezért az 1911. június 8-i közgyűlésen egy új szövetkezeti székháznak és gyárépületnek az építését határozták el. Az új épület 1911 őszére készült el a Gerebenics- és a szomszédos Pivár-féle telken. A szövetkezet a telekvásárlásra 23000 koronát, míg az építkezés költségeire 58000 koronát fordított. A költségeket részben a Békés Megyei Takarékpénztártól felvett hitel, részben pedig a Lukács György által kieszközölt 20000 korona államsegély fedezte. A cs. és kir. közös hadügyminisztériummal kötött szerződés szerint évente 10 ezer pár katonai lábbeli szállítására kaptak megbízást, de 1911-ben már 13 ezer bakancsot szállítottak le. Az első években mintegy 50–60 betanult tagtársat és 25 főnyi segédszemélyzetet foglalkoztattak. Az igazgatóság elnöke ekkor Névery István volt, aki 1906 és 1923 között, 17 éven át töltötte be az elnöki tisztet. A szövetkezet fő profilja a gyár megnyitása után a bakancskészítés lett. A bőrkereskedés az I. világháború alatt pangott, de a bakancsgyár nagy üzletmenete nyereséget biztosított a szövetkezetnek a háború éveiben.
A háború után a katonai lábbelik mellett már gyermekmenhelyi cipőket, munkásbakancsokat és tisztviselői cipőket is készítettek. A gyár sorsa így is bizonytalanná vált. Az 1920-as években többször próbálkoztak polgári cipők gyártásának bevezetésével is, ezt azonban tőke hiányában nem tudták valóra váltani. A II. világháború után a termelés szünetelt, a gyár kaptafaállománya megsemmisült. 1948 elején már a szocialista ipar kiépítésének jegyében jött létre a Gyulai Lábbelikészítők Kisipari Termelő Szövetkezete.
