Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kerékpártúra a Gyulai Kisvasút magyarországi nyomvonalán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gyulai Hírlap Online • HÍREK • 2012. július 28. 07:00
Kerékpártúra a Gyulai Kisvasút magyarországi nyomvonalán
Jelentkezni a 30/205-9470-es telefonszámon lehet
A néhai kisvasút hídja a Fehér-Körös fölött. Fotó: Gyulai Hírlap Online

A kisvasút magyarországi nyomvonalán kerékpártúrára invitál mindenkit Sós Imre civilreferens. Augusztus 21-én lesz 50 éve, hogy Gyulán elkezdték az 1961. december 31-én megszüntetett kisvasút sínjeinek felszedését, amit szeptember elejére be is fejeztek. A csapat augusztus 21-én, kedden 16.30 órakor a vasútállomástól indul, majd Béke sugárút, Kossuth tér, Szent István utca, Temesvári utca, Gyulavári kisvasúti híd, Kisvasút utca, dénesi útirányon át érkeznek meg Dénesmajorba.

A vasútvonal a trianoni egyezmény után csak eddig közlekedett, míg előtte a ma Románia területén található Simonyifalváig. A visszaút a Fekete-Körös bal oldali töltése Szanazugig, a Fehér-Körös jobb oldali töltése, Sarkadi út és Nagyváradi út. Folyadékról és élelmiszerről mindenkinek magának kell gondoskodnia. Jelentkezni a 30/205-9470-es telefonszámon lehet.

– Remélem, minél többen érdeklődnek és vesznek részt ezen a túrán, ahol a vasúttal kapcsolatos helyszíneken – megállók, kitérők, emlékezetes események – megállunk, szóban felelevenítjük az ott történteket, és fotókat készítünk. A kirándulás szakmai vezetője Felek Ferenc, a kisvasút történetének jeles ismerője – mondta Sós Imre.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)