A Gyulai Várszínház 21. alkalommal rendezte meg a Gyulai Vár Jazz Fesztivált. A meteorológiai előrejelzés esős időt jósolt, így sajnos zárt térbe, a kamaraterembe kényszerült a program. Végül is a hangszerrengeteg csak elfért a színpadon, a szinte minden széket elfoglaló közönség pedig az oxigénhiányos levegő ellenére is beláthatta, hogy nem érdemes egy záport megkockáztatni.
Elsőként Hot Swing Today együttes lépett a színpadra. Ahogy nevükből is kiderül, előadásuk alatt főleg a hot swing stílusjegyei domináltak, de érződhetett a sorok között soul, blues és country hatás is. Koncertjüket összehangolt, finom bőgő-zongora alapok, gördülékeny szaxofonszólók és látványos technikájú, mélytónusú gitárszólók jellemzi. Gyárfás István igazi jazzgitáros, nemcsak precíz, pontos ritmusjátékos, improvizatív szólói abszolút ráérzésről tanúskodnak. Másik szólistájuk, Dániel Annah érdekesen intonáló, „hajlítgatós” és ritmizáló énekstílusa pedig kifejezetten egyedi hangot adott a produkciónak. Összjátékuk olyannyira ritmusközpontú volt, hogy még magamfajta dobimádónak sem tűnt fel muzsikájukban az ütőhangszerek hiánya.
Rövid átszerelés után Mezei Szilárd hegedűművész triója folytatta. Fékevesztett tempójú futamba kezdtek, a bőgő és mélyhegedű unisonóban kvintelt. A hihetetlen módon szilaj és szenvedélyes alapokat nem térítette el az időnkénti szabad improvizációk sem. A szinte kiszámolhatatlan ritmusok, a végtelen, forgó ütemek és óramű pontosságú összjáték jó értelemben vett feszültséget keltett az emberben. A brácsa, bőgő, dob gyakran hangról-hangra együtt játszott és a bartóki feszültségeket lágyította némi keleties népzenei dallamvilág. A progresszív zenék repertoárjába is beleillő, fantasztikusan erős kezdés után vártam, hogy a felfokozott tételek időnként újra kisimuljanak. A free óriási koncentrációt igényel, éppen ezért az alkotási és technikai szempontból magas szintű előadásnak talán nem, viszont hallgatóinak a lélek szempontjából szüksége lett volna a felhalmozódott nagyfeszültség kisütésére.
Az ezután következő produkció éppen ellenkezőleg, a jelenlévőket a jazz műfajon belül egy könnyed szórakozás felé terelte. A magyar származású vibrafonos, Tommy Vig nemrégen töltötte be 74. életévét, de még mindig fiatalos technikával pergeti az ütőket. Sajnos egy bő hete eltörte az egyik csuklóját, így jobb kezével kellett segítenie gipszbe kényszerült bal kezét. Aki esetleg megrökönyödne ezen, annak elárulom: a balesete után közvetlenül sem mondta vissza fellépését, törött kézzel játszotta végig koncertjét. Tommy Vig főleg swing bőgő-dob alapokra épülő vibrafonjátékát az est folyamán már bemutatkozó Gyárfás István virtuóz gitárjátéka is kísérte. Koncertjükön közreműködött felesége, Mia Kim dél-koreai származású énekesnő is, akinek segítségével, saját stílusukban, magyarul előadták Petőfi Sándor Füstbe ment terv című költeményét. A nagyvilági hölgy a show kedvéért, egy négykezes erejéig beszállt a vibrafonozásba is. Mosolygós, jó kedélyű férje ötven évet töltött az Egyesült Államokban és ez alatt számos világhírű zenésszel koptatta együtt a világot jelentőt. A számokat összekötő szövegeiben erről hallhattunk vidám történeteket, illetve vicceket, ami tovább lazította az ekkorra már éjszakába nyúló fesztivált.
A koncertsorozatot megelőző, hatórás beállás jól sikerült, a fellépő zenekarok közötti gördülékeny átszerelések tényleg csak néhány percet vettek igénybe. Az est folyamán még csak nagybőgősök képviselték a partitúrák kizárólag basszuskulccsal kezdődő sorait, mintegy beharangozva a fesztivál fő vendégét, Miles Davis egykori bőgősét, Dave Hollandet. Nem véletlen, hogy a legendás zenész nála ifjabb virtuózokkal vette magát körbe, még mindig energiától duzzadó elánnal játszik hangszerén. A nyitány után a gitáros, Kevin Eubanks szerzeményét hallhattuk, amelyből kiderült, egészen kivételes gitárosról van szó. Egyedülálló technikáját még tovább színesítette egy hangerőpedállal, egyik lába alatt folyamatosan állította saját hangerejét, mintegy megfelelő mennyiséget adagolva a többiekhez, nem beszélve a különleges, úsztatott hangokról, ami az egész koncertet jellemezte. Nem tudni miért, a technikusok még a látványos gitárszólók alatt sem merték feljebbtolni hangerejét, így igencsak fülelnie kellett annak, aki nem akart erről a katartikus élményről lemaradni. Hangerőből jócskán jutott azonban jutott Eric Harland dobosnak, aki hangosítás nélkül is elementáris energiákat szabadított fel membrafon hangszeréből. Egyedi stílusának egyik titka az ütemeket triolákra és más kombinációkra tördelő, csúsztatott, ettől fogva „végtagbeindító” játéka. A zenekar billentyűse, Craig Taborn-t nem hiába tartják sokan a világ legjobb billentyűsének, a szemmel követhetetlen futamokon kívül végtelen érzékenységgel és alázattal nyúlt a zongorához és az elektronikus orgonához. Emezek rendkívüli zenéje és Dave Holland mindenre nyitott játékstílusa képes volt a jazzt elvinni a pszichedelika, a rock, vagy a blues irányába is. A 15-20 perces, forgó, páratlan ritmusokkal tűzdelt, változatos számok sorát nem biztos, hogy éjfél után célszerű volt egy lassú nótával megszakítani, bár a Dave Holland Prism Quartet képes volt arra is, hogy következő tételével újra felrázza a már kissé elpilledt közönséget.
