Csodálatos színpadi látomásnak lehetett részese a közönség július 13-án este a gyulai művelődési ház színháztermében. William Shakespeare A vihar című drámáját ezúttal a világhírű román rendező, Silviu Purcarete álmodta színpadra. A Craiovai Nemzeti Színház első magyarországi bemutatója az idei fesztivál egyik legjobb darabja volt: az előadást átgondolt színpadkép jellemezte, a színdarab minden eleme tökéletesen illeszkedett a színpadi kompozícióba. A román rendező nem változtatta meg a dráma szövegét, a megszokottól mégis teljesen eltérő értelmezését láthattuk a műnek.
A színpadon életre kelt álomképek, groteszk és fantasztikus jelenetek sora követte egymást. A viharban Prospero szigete varázslatos hely, ahol szellemek laknak, és bármi megtörténhet, akárcsak egy álomban. Purcarete rendezésében a szövegvilág álomvilággá, a Shakespeare-dráma különleges lakhelye álombeli helyszínné válik, hiszen egy idős férfi éberálmát láthatjuk a színpadon.
A labirintusszerű sziget a darabban egy romos, barokk, feje tetejére állított szoba, amely állandó mozgásban van. Prospero (Ilie Gheorghe) szekrénye – mely az egyes jeleneteket is segít összekötni – csodálatos erővel bír, ezen át közlekednek a szellemek és Ariel (Valentin Mihali) egyik helyről a másikra. A színpadon a vihar és a hajótörés csak egy sejtelmes női hang és a süvítő szél által jelenik meg – a bűvös szél többször is papírral fújja tele a szobát.
A craiovai társulat előadásában Mirandát és Calibant ugyanaz a személy játssza. A Sorin Leoveanu által megformált, se nem férfi, se nem női lény Prospero teremtménye, aki Calibanként teremtője ellen fordul: álmában egy hatalmas szeggel akarja megölni. A furcsa, álombeli alaknak, akár egy csecsemőnek, apja segít járni, cselekedeteit ő irányítja. Papírruhája – melynek segítségével Mirandává alakul át – ezt a teremtettséget, álomlétet jelképezi. Szerelme, Ferdinand (Romanița Ionescu) szintén meghatározhatatlan nemű szereplő, akinek próbatételként fa helyett székeket kell cipelnie leragasztott szemmel.
Purcarete bohócorrot viselő szellemei alaktalan, clownszerű figurák, s a bohócokra emlékeztet Trinculo (Nicolae Poghirc) és Stephano (Constantin Cicort) is. A két kópé öntudatlan részegségben lebegése az előadás leghumorosabb jelenete. A darab végén Prospero, aki egyszerre volt teremtője és szereplője álmának, maga is piros bohócorrot és parókát vesz fel, de miután megválik varázserejétől játéka kellékeitől is megválik. A zárójelenet mintegy keretbe foglalja az előadást. Az ezúttal hatalmas papírkupac mellett fekvő idős férfi szobájába parókás alakok lépnek be: az álomnak nincs vége.
