Kovács Anna Brigitta alkotásaiból nyílt kiállítás ma délután a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata (MROÖ) Dokumentációs és Információs Központ kiállítótermében (Gyula, Sáros u. 17.) Gurzó László, a központ igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd a battonyai festőművész tárlatát Motyovszkiné Udvaros Ida nyitotta meg. Beszédét az alkotó bemutatásával kezdte.
Kovács Anna Brigitta már egészen korán elkezdett vonzódni a művészetekhez, általános iskolás kora óta szeret rajzolni. Így nem véletlen, hogy a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait textil szakon, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán rajz és művelődésszervező szakon végzett. Ezután diplomázott a Szegedi Tudományegyetem vizuális és környezetkultúra szakán, jelenleg a Mezőhegyesi Alapfokú Művészeti Iskola kerámiát oktató tanára. Műveit számos helyen bemutatta, például Veszprémben, Debrecenben, Szegeden, de előfordulnak külföldön is, Amerikában, Olaszországban, Görögországban, Szerbiában, valamint Habsburg Ottó családjának birtokában is alkotásai.
- A képek témájából kiderül, hogy az alkotó vonzódik a természethez, szereti a vizeket, a tájat és a hangulatos és esztétikus épített környezetet. Nyaralások emlékét idézik a mediterrán tájak, de a múlt emlékeinek felidézése is kedvelt témáinak egyike. Erre szép példa az egykoron állt battonyai malom is. Festményeiből sugárzik a nyugalom, melyet a képek harmonikus komponálásával, a fény-árnyék könnyed játékával, valamint a színek tág választékával tár elénk – mutatta be a festő munkásságát Motyovszkiné Udvaros Ida.
A kiállítás július végéig tekinthető meg a Dokumentációs és Információs Központ első emeletén.

























