Ma este ünnepélyes keretek között megnyitotta kapuit a Gyulai Várszínház. A Körös-völgyi Sokadalom elnevezésű fesztivállal egybekötött eseményen elsőként Gedeon József színházigazgató köszöntötte a jelenlévőket, majd átadta a szót Varga István országgyűlési képviselőnek.
- Nagyon sok nyári színház van Magyarországon, de mégiscsak a Gyulai Várszínház az, amely igazán a színházkultúrának a minőségét, a kvalitását adja. Az első és legnagyszerűbb nyári színházunk mindig is úttörő szerepet töltött be a magyar kultúrában. Szinte félelmetes és zseniális, hogy 49 évvel ezelőtt elindult egy folyamat, amely során bemutatták a határon túli magyar drámák sorozatát, és itt alkotott, szerepelt Domján Edit, Latinovits, Bessenyei, Sinkovits, és az én kedves barátom, Bubik István. Itt volt, itt van a magyar színjátszás emléke, és hiszem, hogy ez a hagyomány a következő ötven esztendőben is folytatódni fog. Kevés olyan város van, ahol ilyen színházat láthatnak a nézők. Ez azért is van, mert Gyula Békés megye legpolgárosodottabb és legműveltebb települése. Ennek ékes bizonyítéka, hogy itt láthatják talán egész Európa legszebb darabjait – mondta megnyitó beszédében Varga István.
Ezután Pál Miklósné, a Körös-völgyi Sokadalom egyik fő szervezője mondta el nyitó beszédét, amelyben a rendezvény számos szervezőjének mondott köszönetet. Őt követte Dombi Ildikó a hétvégi fesztivál másik fő szervezője, aki Erdős Norbert országgyűlési képviselő, kormánymegbízott személyes üdvözletét tolmácsolta a jelenlévőknek, valamint a rendezvény békés megyei szerepét méltatta.
Gyula város nevében Gajda Róbert országgyűlési képviselő, városunk alpolgármestere mondott beszédet.
- Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a gyulai vár mintegy félszáz éve a szabadtéri színjátszás fellegvára, hiszen Gyula nem lenne az a település ami, a várszínház nélkül. A színház és a város évtizedek óta, egymást támogatva és egymáshoz hasonlóan fejlődik, egymásból táplálkozik. Ahogy a színházat sem lehet elképzelni a történelmi épület nélkül, úgy nem lehet elképzelni a város kulturális életét sem a várszínház nélkül – hangsúlyozta beszédében Gajda Róbert.
A megnyitó beszédek után felkúszott a vár falára a Gyulai Várszínház zászlaja, majd három ágyúdörrenés jelezte, hogy megkezdődött az idei, 49. évad.
A várszínház első előadásaként Erkel Ferenc ismeretlen művei és a Hymnus zeneszerzői címmel hangversenyt rendez július 1-jén, vasárnap 20.30-kor, a belvárosi katolikus templomban.
Az érdeklődők meghallgathatják az 1844-es Hymnus megzenésítési pályázatának hét versenyművét, Erkel Ferenc: István király opera kórus keresztmetszetét és Erkel Ferenc: Magyar Cantate-t. Énekes előadók: Koós Flóra, Megyesi Zoltán Kristóf, Heim Mercédesz, Jekl László, István Király Operakórus, Erkel Ferenc Vegyes Kar. Orgonán Horváth Márton Levente működik közre, Kassai István és Csányi Valéria zongorázik, Somogyváry Ákos és Perlaki Attila vezényel.
A várszínház további programjairól a gyulaivarszinhaz.hu oldalon olvashat.