„Melyik évszakban kelljen a gőzfürdőt használni, közönyös, közvetlenül jóllakás után sohasem ajánlatos az. Szeszes vagy hevítő italokat venni gőzfürdő előtt nincs helyén, nem is kell abba hevült testtel menni” – állt a Vasárnapi Ujság figyelmeztetésében 1855-ben. Úgy tartották, orvosi javaslatra csúzos, köszvényes, idült hurutos vagy náthás betegek tartós javulást remélhetnek a gőzfürdőtől, a gutaütésben, ideggyengeségben szenvedőknek és az állapotos nőknek azonban tanácsos volt a forróságtól, párától tartózkodni. A XIX. század második felétől számos újítás – zuhany- és esőfürdő, zárt kád és többféle izzasztószekrény – szolgálta a gyógyulni, felüdülni vágyók igényeit. Nápolyban a betegek nádágyakon fekve élvezhették a laza szövésű kerevet nyílásaiból kipárolgó tiszta, esetleg gyógyszerekkel vegyített gőzök jótékony hatását.
A gyulai fürdőközönség 1887-től kereshette fel Popp Alajos vadonatúj gőz- és kádfürdőjét. Popp úr kezdetben maga is családja ősi mesterségét, a mézeskalácsosságot folytatta, mézesbábos üzletébe sok édesszájú vendéget csalogatott be. Termékeivel az 1879. évi székesfehérvári országos kiállításon is elismerést szerzett, bronzéremmel jutalmazták mintadarabjait. Sikerei ellenére tíz éven belül új vállalkozásba fogott: saját főutcai házában üzembe helyezte modern, jó beosztású gőz- és kádfürdőjét, amely egyes vélemények szerint az egész országban párját ritkította, legfeljebb az aradi gőzfürdő kelhetett versenyre vele. A fürdő 1887. július 2-án nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A kivitelezés helybeli, gyulai iparosok munkáját dicsérte: az épületet Scher Konrád emelte, a gépeket, vízvezetékeket, zuhanyokat Schmidt Antal rézműves készítette. A komfortfokozás érdekében 1889-ben a langyos és hideg vizű medence szobáit is gőzfűtéssel látta el a tulajdonos. A fürdővíz nagy mennyiségű oldott sót tartalmazott, de külön rendelésre vastartalmú és kénes gyógyfürdőt is készítettek. A fürdőzők langyos és hideg zuhanyt vehettek, a masszírozó és villanyozó kamrát a zsábás betegeknek ajánlották, az izzasztó gőzkamra felkeresése csúzos bántalmakban szenvedőknek volt javallott. Berkes Sándor vármegyei főorvos „egészségügyi szempontból eléggé meg nem becsülhető tényezőként” tartotta számon a Popp-féle tiszta, kényelmes fürdőt. A gőzfürdőt reggel héttől délig a férfiak, délután kettő és hat óra között a nők vehették igénybe, a kádfürdőket a teljes nyitvatartási időben bárki használhatta. A fürdő minden vasárnap és ünnepnapok délutánjain zárva tartott. A belépőjegyek ára 35–60 krajcár között ingadozott, keddenként és péntekenként – a vásári hetek kivételével – jelentős árengedménnyel várták a fürdőzőket, a törzsvendégek bérletet vagy családi jegyet válthattak. A fürdőszolgák igény szerint lepedőt, törölközőt, szappant is biztosítottak, további tíz krajcár ellenében.
A Popp-fürdőt a nyitás első évfordulóján, 1888 nyarán a Békés tudósítója, Csintalan is felkereste. Az álnév mögé rejtőzött Bodoky Zoltán szellemes – a korszak népszerű fürdői levelei stílusában megírt – tárcában számolt be élményeiről. Popp Alajos gőzfürdője a cikkíró szerint „a legkedvezőbb benyomást teszi, s a hajhullásban szenvedőktől kezdve mindennemű betegségben sínylődő embernek legmelegebben ajánlható, miután ha meg nem gyógyul is, de betegebb semmi esetre sem lesz, ami nem minden fürdőről mondható el, ahová modern eszkulápjaink – vagyis az orvosok – a szenvedő emberiséget megkönnyebbülés végett szokták küldeni, s mely megkönnyebbülés tárca tekintetében rendesen be is következik”.
