A XVIII–XIX. században a katasztrófák a járványokkal együtt a mindennapi élet részei voltak. A pusztító tűzvészek és a több-kevesebb rendszerességgel visszatérő árvizek ellen a városok igyekeztek megtalálni a megfelelő védekezést. Szabályrendeleteket alkottak, amelyeket nem mindig tartottak be, új városrendezési tervet készítettek, különböző megelőző intézkedéseket tettek. Igazi fordulatot azonban az 1882. évi tűzvész hatására az 1885-ben megalakult városi hivatásos és az 1886-ban létrejött önkéntes tűzoltó egylet hozott.
Úgy a tűzesetek, mint az árvizek után általában összeírták a károsultak neveit, a leégett, összedőlt ingatlanokat és elpusztult ingó vagyonukat. A katasztrófák idején és után gyakorlat volt a helyi erők mozgósítása. Elsősorban a megye vezetői, a város elöljárói és a földesúr – aki a legnagyobb vagyonnal rendelkezett – adták és szervezték a segítséget a károsultaknak.
Például 1801-ben a tűzvész idején, az alispán megparancsolta a szomszédos községek bíráinak, hogy küldjenek segítséget a tűzoltáshoz, mert azok, akiknek a háza leégett, csak azzal foglalkoznak, hogy házuk népét és megmaradt értékeiket mentsék. Így ekkor Dobozról, Csabáról, Békésről és Váriból küldtek segítséget az oltáshoz. „Ezen kívül a csabai bírák már a tűzvész napján 13 szekér eleséget hoztak a sok ezer betevő falat nélkül maradt ember számára. Két nap múlva már arról számoltak be, hogy számos megyebeli, de még a szomszédos vármegyebéli helységek mintegy vetekednek munkás szeretetük és könyörületességük bebizonyításában. Naponként számtalan kenyeret, lisztet, húst, vágómarhát, sőt kézpénzt is hordottak a szűkölködők számára” – áll a város 1801. évi jegyzőkönyvében. Az 1845. évi németgyulai tűzvészre vonatkozóan a károk összeírása mellett az adományok kimutatása is megtalálható. Eszerint adományok érkeztek a városi esküdtektől, a kötélverő céhtől, Doboz község és Békés mezőváros elöljáróságától. Ezen kívül jött még búza, árpa Orosházáról, Berényből, Tarcsáról, Vésztőről, Magyargyuláról. Az adományként kapott ruhaneműket, tárgyakat árverésen értékesítették, és a kapott pénzt szétosztották szükség szerint a rászorulók között. A földesuraság pl. a legrászorultabbaknak 120 forintot adományozott. Nemcsak Magyarországról, hanem külföldről – az itáliai Velence-Lombardiából – is érkezett adomány a természeti katasztrófák áldozatainak megsegítésére.
A várost súlyos árvizek is sújtották az elmúlt évszázadokban. Az 1844-es árvízkor 29 árvízkárosultnak 2500 forintot meghaladó kára volt. Az 1845. évi áradás Magyargyulán 203 házat döntött romba, 69 házat és építményt rongált meg, sok bútort, ruhaneműt, élelmiszert pusztított el, a vetésekben, kaszálókban, szőlőkben okozott veszteséggel együtt az összes kár 105 681 forint volt. Gyulát május 30-án ismét elöntötte az árvíz. A vármegye feliratot intézett a Helytartótanácshoz országos gyűjtés elrendelése tárgyában. Ennek eredményeként Körösladány, Tótkomlós, Vésztő, Öcsöd községekből, Pest és Veszprém megyéből összesen 6 277 forint adomány érkezett. Gyakorlat volt a XIX. században, hogy ismert személyek – pl. Erkel Ferenc – is bekapcsolódtak a gyűjtésbe, és pénzadományt vagy előadások bevételeit ajánlották fel a bajbajutottaknak.
Az elmúlt századokban is az emberi együttérzés a bajbajutottakat a legnehezebb napokban segítséghez juttatta. Az árvizek ráirányították a figyelmet a folyószabályozás fontosságára, melynek eredményeképp kiépült az árvízvédelem. A maihoz hasonló biztonságot a város polgárai csak a XIX. század utolsó évtizedeiben érezhettek, mikor is befejeződtek az árvízmentesítés munkálatai és működni kezdtek a tűzvédelem professzionális szervezetei.
