
Egy napirendet levettek, három újat felvettek. Ilyen egyszerűen kezdte meg munkáját Gyula Város Képviselő-testülete ma 9 órakor. A napirendcserékkel módosított ülésanyagot egyhangúlag fogadta el a jelenlévő 12 képviselő. Az ülésről igazoltan maradt távol Szalai György és dr. Párducz László képviselő. A tanácskozás érdemi része ezúttal is az interpellációkkal vette kezdetét.
Az ülést vezető dr. Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester elsőként Durkó Károly (Gyulai Városbarátok Köre) képviselőnek adta meg a szót. A Part utca és a Katona József tér találkozásánál padok kihelyezését javasolta a képviselő. Tudniillik, azon az útvonalon nagyon sok idős turista közlekedik gyalog, amikor a várfürdőből a szállására tart. Ugyancsak a turistákat szolgálhatná a képviselőnek az a javaslata, hogy a Hőforrás Üdülőszövetkezet felé közlekedő buszjáratokat hangolják össze a vonatok indulásával. Lakossági jelzéseket közvetített a képviselő az Október 23. téren lévő elhanyagolt padokkal, valamint a Kisökörjárásban lévő sétány mellett illegálisan lerakott zöldhulladékokkal kapcsolatban. A padok esetében a festést javasolta még a turisztikai főszezon előtt, a zöldszemét kapcsán pedig annak elszállítását, illetve a szemetelők bírságolását.
Dr. Görgényi Ernő elmondta, hogy az 5-ös helyi járat menetrendjének kialakításánál elsősorban a munkába járó gyulai lakosok igényeit vették figyelembe. Új járatok beállítására az önkormányzatnak idén nincs pénzügyi lehetősége. Ezért a Körös Volánnak a meglévő busz- és vonatmenetrend összehangolására tesznek javaslatot.
Daróczi László, a Gyulai Közüzemi Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy május 31-ig elvégzik a közterületi padok és egyéb közterületi tárgyak rendbetételét a városban. Az említett sétányon, a tiltó táblák ellenére is kihelyezik a szemetet. A Gyulai Közüzemi Kft. ezeket minden esetben elszállítja, a tettenérés hiányában a bírságolásra ez idáig nem került sor. Az ellenőrzéseket gyakoribbá teszik, a Közterület-felügyeletnek jogában áll szabálysértési eljárást kezdeményezni.
Balogh Lajos (Kisgazda Polgári Egyesület) egy Régi temető utcai lakos panaszát tolmácsolta. Az utcában eltört egy nagynyomású vízvezetékcső, az iszap és a víz a panaszos házára folyt, elmondása szerint ennek következménye az, hogy az ingatlan lábazata megrepedezett. A Nagyvárai út és a Hold utcai sarkán gázközműjavítást végeztek, a szerelőgödör visszarendezése után megsüllyedt a murvás útpadka. Ennek helyreállítását kérte a képviselő. Fogadóóráján többen jelezték a Várkertben lévő fa játszótér rendkívül rossz állapotát. Arra volt kíváncsi, hogy ezzel mi a lesz a jövőben.
Daróczi László válaszában elmondta, hogy egy 300-as nyomócső tört el az említett utcában. A kifogásolt ingatlanban keletkezett kár a kft. véleménye szerint nem a csőtörés eredménye. Azt javasolta a lakónak, hogy jelezze biztosítójának a kárt, szakértő állapítsa meg a kár bekövetkeztének az okát. Elmondta, hogy a Gyulai Közüzemi Kft. rendelkezik felelősségbiztosítással. Hozzátette, hogy az önkormányzat mérnöki osztályával statikailag megvizsgálták a csőtörés helyén megsérült járda- és útszakaszt, a teljes és végleges helyreállításával legkésőbb május 31-ig végeznek. Daróci László elmondta, hogy a murvacserét május 4-ig elvégezteti a gázszolgáltató, visszaállítja az út eredeti állapotát.
Szászné dr. Várkonyi Adrienn városi főkertész a jelenlévőket arról tájékoztatta, hogy elkészült a fa játszótér teljes átépítési terve, ami jogerős építési engedéllyel rendelkezik. A tervek szerint többfunkciós és nagyobb játszótér épülne, amely több korosztály igényét elégítené ki a turisztikailag frekventált Várkertben. A játszótér-rehabilitáció során kalandvár épül egészen a lombkorona szintjéig, a kisebbeknek homokozót és egyéb játszóeszközöket telepítenek, a terv tartalmazza illemhely, pelenkázó, nyitott és fedett pihenőhely, térvilágítás és térburkolat kialakítását is.
Kóra János képviselő a paradicsomi városrész régi problémáját melegítette fel. A Paradicsomban található tömbházakhoz egyetlen bejárat vezet a Temesvári útról. Ezért a Rulikovszki utcában a reggeli órákban rendszeresen forgalmi dugó alakul ki. A problémára egyetlen megoldás a Nagysándor József utca megnyitása lenne a Temesvári útra. A Nagysándor József utcában lakókat bosszantja, hogy a Temesvári úti kerékpárút a háztömbök előtti járdára lett kivezetve, ami zavarja a gyalogosforgalmat és még balesetveszélyes is.
Megyeri Sándor, a polgármesteri hivatal mérnöki osztályának vezetője válaszában elmondta, hogy a helyi építési szabályzat tartalmazza ezt a lehetőséget, a kivitelezése azonban több 10 millió forintra lenne szükség, amire jelenleg nincs fedezete az önkormányzatnak. Az osztályvezető a tervek elkészítését javasolta, hogy legalább a kivitelezés pontos összege ismert legyen. A gyalogosokat bántó helyzet egy 20-30 méteres új kerékpárútszakasz megépítésével, 1,5 millió forintból akár már idén is orvosolható lenne – mondta Megyeri Sándor.
Az interpellációkat a tájékoztatók követték az ülésen. Egyebek mellett elhangzott, hogy városunk hitelállománya jelenleg 485,6 millió forint. A legutóbbi tájékoztató óta gyarapodott a benyújtott önkormányzati pályázatok száma, illetve elutasították a mezőgazdasági földutak korszerűsítésére benyújtott pályázatot. A képviselők tájékoztatást kaptak a helyi piacra vonatkozó őstermelői kedvezménykártya bevezetéséről. Eddig 76 őstermelő kapta meg a gyulai terméklogóval ellátott kártyát.
A fő napirendek között elsőként pályázatbenyújtásáról döntöttek a képviselők. Az Egészségügyi Alapellátási Intézmény az Egészségre nevelés szemléletformáló program keretében 125 millió forintra pályázhat. Ha sikeres lesz a pályázat, az intézmény többek között Egészfejlesztési Irodát nyithat a Béke sugárúton, kampányszűrésekbe foghat, 600 ember egészségügyi állapotát monitorozhatja 5 teljes éven keresztül, egészségfejlesztési tervet készíthet a lakosoknak.
A helyi autóbusz-közlekedés közszolgáltatási szerződésmódosításának jóváhagyása után, amire felsőbbrendű jogszabály-módosítás miatt volt szükség, az önkormányzat gazdasági társaságainak 2011. évi tevékenységét értékelte a testület, illetve elfogadták a 2012. évi üzleti terveket.
Dr. Görgényi Ernő polgármester elmondta, hogy jövőre önálló ülésen tárgyalják majd az önkormányzat gazdasági társaságainak üzleti beszámolóit. Ennek igen egyszerű és technikai oka van, a hét gazdasági társaság előterjesztéseit nem tudták időben előkészíteni az áprilisi ülésre. Ennek megfelelően az ülésre négy gazdasági társaság beszámolója kerülhetett be. Elsőként a Gyulai Közüzemi Kft. előterjesztéseit fogadták el. A társaság bevétele 2011. üzleti évben 1 milliárd 622 millió 596 ezer forint, kiadása 1 milliárd 613 millió 281 ezer forint volt. A testület a kft. 2011. évi beszámolóját és üzleti jelentését 7 millió 432 ezer mérleg szerinti nyereséggel fogadta el. A Gyulai Közüzemi Kft. 2012. évi üzleti tervét 1 milliárd 748 millió 342 ezer Ft bevételi tervvel, 1 milliárd 739 ezer 459 ezer forint költség-ráfordítás összeggel, 8 millió 883 ezer forint terv szerinti adózás előtti eredménnyel fogadták el.
A Gyulai Várfürdő Kft. 2011. évi üzleti beszámolóját is megszavazták. A társaság bevétele 2011-ben 749 millió 551 ezer, kiadása 720 millió 746 ezer forint, a kft. nyeresége 28 millió 514 ezer forint volt. A Gyulai Várfürdő Kft. 2012. évi üzleti tervét 751 millió 536 ezer forint bevételi tervvel, 779 millió 424 ezer forint költség-ráfordítás összeggel, -27 millió 888 ezer forint mérleg szerinti eredménnyel fogadták el.
Elfogadták a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. üzleti jelentését is. A társaság 77 millió 533 ezer forint bevétellel, 76 millió 266 ezer forint ráfordítással és 1 millió 267 ezer forint mérleg szerinti eredménnyel zárta a tavalyi évet. A 2012. üzleti évét Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 200 millió 922 ezer forint kiadással és ugyanannyi bevétellel tervezi a kft.
a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. üzleti beszámolóját is egyhangúlag támogatták a képviselők. A társaság 177 millió 219 ezer forint bevétellel, 177 millió 139 ezer forint ráfordítás összeggel és 76 ezer forint mérleg szerinti eredménnyel zárta a tavalyi üzleti évét. Idén 197 millió 345 ezer forint bevétellel és ugyanannyi kiadással tervezete üzleti évét a kft.
A képviselők egyhangúlag támogatták a Mogyoróssy János Városi Könyvtár pályázatát. A Digitális tudástár és az olvasási, információszerzési kompetenciák fejlesztése Gyulán című pályázatban – önkormányzati támogatás nélkül – valósulhat meg a könyvtárban meglévő digitális adatok hasznosítása. Például a helyi televízió digitális videóarchívuma online hozzáférhetővé válhat a könyvtár honlapján, mobileszközökkel is kereshetünk majd a könyvtári állományokban, illetve többnyelvű digitális útikalauz-szolgáltatást is indít a könyvtár sikeres pályázat esetén.
A képviselő-testület módosította a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 31/2002. (VI.28.) számú rendeletét. Az elmúlt év üzemanyag-árainak intenzív növekedése, valamint a bérkompenzáció munkáltatót terhelő mértéke, figyelembe véve az ártalmatlanítás szállítási költségeinek várható csökkenését (a hulladék Gyomaendrőd helyett Békéscsabára kerül szállításra) indokolttá teszi a közszolgáltatási díjak legalább nettó 5%-os mértékű módosítását – olvashattuk az előterjesztésben. Május 1-jétől a közüzemi díjak az alábbiak szerint módosulnak Gyulán.
Családi házak esetében
Háztartási hulladék:
Rendelkezésre állási díj: 394 Ft helyett 414 Ft /hó/háztartás+áfa
Ürítési egységdíj: 2,52 Ft helyett 2,65 Ft/liter+áfa
Ürítési díj:
- 60 literes edény: 605 Ft helyett 636 Ft /hó+áfa
- 110 literes edény: 1 109 Ft helyett 1 166 Ft/hó+áfa
- 120 literes edény: 1 210 Ft helyett 1 272 Ft/hó+áfa
- 240 literes edény: 2 419 Ft helyett 2 544 Ft/hó+áfa
- 1100 literes edény: 11 088 Ft helyett 11 660 Ft/hó+áfa
Biohulladék:
Rendelkezésre állási díj: 242 Ft helyett 254 Ft/hó/háztartás+áfa
Ürítési egységdíj: 0,95 Ft helyett 1,00 Ft/liter+áfa
Ürítési díj:
- 120 literes edény: 456 Ft helyett 480 Ft/hó+áfa
- 1100 literes edény: 4 180 Ft helyett 4 400 Ft/hó+áfa
Lakótelepi lakások esetében
Rendelkezésre állási díj: 483 Ft helyett 507 Ft/hó/háztartás+áfa
Ürítési egységdíj: 2,84 Ft helyett 2,98 Ft/liter+áfa
Ürítési díj:
- 120 literes edény: 2 726 Ft helyett 2 861 Ft/hó+áfa
- 240 literes edény: 5 453 Ft helyett 5 722 Ft/hó+áfa
- 720 literes edény: 16 358 Ft helyett 17 165 Ft/hó+áfa
- 1100 literes edény: 24 992 Ft helyett 26 224 Ft/hó+áfa
Zsákos hulladékszállítás: 250 Ft helyett 263 Ft/db+áfa




























