
Módosította a közterület használatáról szóló rendeletét Gyula Város Képviselő-testülete márciusi ülésén. A Gyulai Hírlap kérdésére Daróczi László, a Gyulai Közüzemi Kft. ügyvezetője elmondta, a magasabb szintű jogszabályok változásai, az új jogszabály-szerkesztési előírások, valamint a jogalkalmazás tapasztalatai és ebből eredő módosítási indokolták a helyi rendelet teljes felülvizsgálatát, és egy új, egységes rendelet megalkotását.
– A korábbi rendeletben foglaltak alapjaiban nem módosultak, gyökeres változások a közterület-használókra nézve nem történtek. A rendeletben a fogalmakat, meghatározásokat több helyen pontosította, kiegészítette és módosította Gyula Város Képviselő-testülete. Továbbá kikerültek a rendelet szabályozási köréből azon szövegrészek, melyeket magasabb szintű jogszabályok tartalmaznak – ismertette a kft. igazgatója a változásokat.
Daróczi László összefoglalójából kiderül, a korábbi rendelet előírásai kiegészültek a tulajdonosi hozzájárulásra vonatkozóan a benyújtandó mellékletekre, a kapubejáró kialakítására vonatkozó szabályokkal, a fás szárú növények telepítésére vonatkozóan a távolsági és magassági előírásokkal, a szerződésköteles tevékenységekre vonatkozóan a reklámcélú eszköz járművön való elhelyezésével. A képviselő-testület kiegészítette azon tevékenységi körökkel kapcsolatos rendeleti előírásait, melyeknek közterületen történő folytatására nincs lehetőség: a hangos hirdetésre, az üzlet előtti hangosító berendezés üzemeltetésére, az üzlet homlokzatával érintkező közterületen műszaki és mezőgazdasági termékek bemutatására. Ezentúl közterületen tilos a szeszes ital fogyasztása, kivéve szilveszter és újév napján, közterületi rendezvényeken és a vendéglátó-ipari előkertekben. Módosultak az építőanyag-tárolásra vonatkozó előírások, mely szerint csak 3 napot meghaladó időtartam esetén kell szerződést kötni, változtak a közterület használati díjai, melyeket nettó összegben határoztak meg.
A korábbi rendelet szabályozási rendszeréből kikerültek a környezeti zaj elleni védelem szabályai, mivel azt kormányrendelet, illetve külön önkormányzati rendelet részletesen szabályozza, az üzemképtelen járművek elszállítására vonatkozó rendelkezések, mivel a közterület-felügyeletről szóló törvény azt részletesen szabályozza. Az új rendelet április 1-jén lépett hatályba, egyes rendelkezése pedig április 15. napjától hatályosak.























