Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szicíliából, Dániából és Lengyelországból érkeztek cserediákok Gyulára

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2012. április 24. 13:51
Szicíliából, Dániából és Lengyelországból érkeztek cserediákok Gyulára
A hét folyamán a gyerekek és kísérőik Gyula főbb látnivalóival ismerkednek meg
Galbács Mihály alpolgármester köszöti a cserediákokat. Fotó: Gyulai Hírlap Online

Lengyelországból, Dániából és Szicíliából 55 cserediák és tanár érkezett Gyulára, az Implom József Általános Iskola meghívására. A találkozó a Comenius program keretében jött létre. A gyulai diákok nemrégiben Szicíliába és Ankarába látogattak, hamarosan az angliai partneriskolájukat is felkeresik.

A program célja, hogy az általános és középiskolás diákok, valamint tanáraik tudatára ébredjenek az európai kultúra sokszínűségének, és felismerjék annak értékeit.

A hétfőn érkező vendégeket Galbács Mihály alpolgármester köszöntötte ma kora délután a városháza dísztermében, valamint Gyula város történelmét ismertette.

A Gyulai Hírlap kérdésére Gyarmathy Zsolt, a Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézmény igazgatóhelyettese elmondta, délelőtt az Implom iskolában fogadták a gyerekeket. Sióréti Gabriella, a GYAKI vezetője és Szekeres Lajos, az Implom igazgatója üdvözlő beszédét követően színi előadásokkal és furulyajátékkal kedveskedtek a partnereknek. A hét folyamán a gyerekek és kísérőik Gyula főbb látnivalóival ismerkednek meg.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)