Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A kutyáké volt a főszerep hétvégén Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Baranyó Géza • HÍREK • 2012. április 24. 11:39
A kutyáké volt a főszerep hétvégén Gyulán
II. MEOE C.A.C. kutyakiállítás
Kutyakiállítás Gyulán. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Rusznyák Csaba

Az elmúlt hét vasárnapján immár második alkalommal rendezte meg a MEOE Gyulai Kutyás Klub Közhasznú Egyesület a Gyulai Thermál Camping területén a MEOE F.C.I.-C.A.C kutyakiállítást. A nyugodt környezetben fekvő Thermál Campingben ugyancsak felpezsdült az élet ezen a napon. 433 kutya (és gazdája) versenyzett különböző kategóriákban a helyezésekért, úgyhogy ezen a hétvégén nyugodtan kitehették volna a „Telt ház” táblát.

A rendezvény résztvevőit Kővári István, a MEOE Gyulai Kutyás Klub Közhasznú Egyesület elnöke köszöntötte, majd dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg a kiállítást. Megnyitó beszédében Gerald Durellt idézte, aki szerint „Ahogyan a görögök mondják, egy ház nem otthon addig, míg fecske nem fészkel az eresz alá, ugyanúgy azt tartom, hogy egy ház attól lesz otthon, ha van benne kutya." Az idézet megnyerte a jelen lévő kiállítók tetszését, mint ahogy az a bejelentés is, hogy a város képviselő-testülete még csak mérlegelni sem volt hajlandó az ebadó bevezetésének lehetőségét. Gyula egy kutyabarát település. A polgármester azzal nyitotta meg a rendezvényt, hogy bízik abban, a versenyen kívül arra is lesz lehetőség, hogy a jelenlévő érdeklődők kutyával gazdagodva térnek majd haza a nap végén.

A kutyák és gazdáik mellett a verseny nagyon fontos résztvevői a bírák is. A megnyitó ünnepségen ezért egyáltalán nem meglepő módon a kiállítás vezetőbírója, dr. Jakkel Tamás - aki a MEOE Bírói Tanácsának elnöke - szólt a közönséghez, és mutatta be a nap bíráit.

Említést kell tennünk a rendezvény támogatóiról, valamint a főszponzor NutraGold Hungary Kft.-ről, akik a díjakat ajánlották fel a helyezetteknek, illetve Gyula Város Önkormányzatáról és dr. Bólya Ferencről, a Centro Dentale Kft. ügyvezetőjéről is. Nélkülük aligha lehetett volna ilyen színvonalas a rendezvény.

Az eredmények részletes ismertetését megelőzően egy - reméljük nem csak a Gyulai Hírlap számára - örömhír: az újság reklámarca, Yoda kutya is megmérette magát a versenyen, és „kitűnő” minősítést kapott. Ezúton is gratulálunk „külsős munkatársunknak”.

Amint ígértük, az eredmények (forrás: www.dog-foto.com szaklap):

(az eredmények ismertetésénél T a tenyésztő rövidítése, t a tulajdonos rövidítése)    

Gyerek-kutya pár: I. Rózsa Lili német törpe pinscherrel, II. Németh Dávid labrador retrieverrel, III. Pazonyi Anna fehér kis spitzzel bíró: Sinisa Pavlovic (SRB)

Fiatal felvezetők versenye I. korcsoport: I. Gyarmati Andrea cairn terrierrel, II. Bánfi Barbara törpe német pinscherrel, III. Sild Aisha bullterrierrel, bíró: Sinisa Pavlovic (SRB)

Fiatal felvezetők versenye II. korcsoport: I. Bőte Evelin rövidszőrű magyar vizslával, II. Szopkó Ivett drótszőrű német vizslával, III. Dehány Zoltán collieval, bíró: Sinisa Pavlovic (SRB)

Kutyapárok versenye: I. kuvasz pár, t.: Szabó István, II. mudi pár, t.: Juhász Imre, III. beagle pár, t.: Bőténé Dóró Mónika, bíró: Karlo Bala (SRB)

Tenyészcsoportok versenye: I. Kőrösháti-pásztor mudi kennel, T.: Juhász Imre, II. Sárréti Sinka kuvasz kennel, T.: Szabó István, bíró: Kiss Ibolya

Baby Best In Show: I. Szegedszéli White Feet Shiro Youki amerikai akita kan, T.: Szabóné Hamar Gabriella, t.: Puju János Zoltán, II. Patsy du Moulin de Mcmonique skót terrier szuka, T.: Tóth Mónika, t.: Mészáros Edit és Richárd bíró: Harsányi Dániel

Kölyök Best In Show: I. Victory Way Yes I Can Fly amerikai staffordshire terrier kan, T.: Victoria Avramenko, t.: Bátonyi Gábor, II. Mátraszépe Nafnaf fekete-ezüst törpe schnauzer szuka, T.: Sándor Ildikó, t.: Sándor Ildikó & Tóth Hajnalka, bíró: dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna

Veterán Best In Show: I. Körösháti-pásztor Zorró mudi kan, T+t.: Juhász Imre, II. Sasquehanna Golfina rövidszőrű törpe tacskó szuka, T.: Malgorzata Supronowicz, t.: Megyeri Zsoltné, bíró: Szokol Erika

Legszebb gyulai tulajdonú kutya: I. Körösháti-pásztor Lator mudi kan, T+t.: Juhász Imre, II. Petrezselyem-projekt Heawy-tool whippet kan, T.: dr. Mózes Annamária, t.: Megyeri Zsoltné,dr. Mózes Annamária, III. Viharsarok Szépe Bubu cairn terrier kan, T+t.: Gyarmati Andrea, bíró: Szokol Erika

Legszebb magyar fajta: I. Sárréti Sinka Danasek kuvasz kan, T+t.: Szabó István, II. Körösháti-pásztor Lator mudi kan, T+t.: Juhász Imre, bíró: dr. Jakkel Tamás

Legszebb vadászkutya: I. Nexus vom Red Onyx rövidszőrű tacskó kan, T+t.: Tóth Richárd, II. Non-Stop Kodak Gold golden retriever kan, T.: Kerti Borbála, t.: Gelegonya Zoltán, III. Wonderful Wilfred From The Patrician angol szetter kan, T.: Ardeleán Ágnes, t.: Orem Attila, bíró: Karlo Bala (SRB)

  1. Fajtacsoport: I. Sárréti Sinka Danasek kuvasz kan, t.: Szabó István, II. Körösháti-pásztor Lator mudi kan, t.: Juhász Imre, bíró: dr. Jakkel Tamás
  2. Fajtacsoport: I.Hejőligeti Inferno só-bors törpe schanuzer kan, t.: Bacsó Alexandra, II. Surgun-Han Boran közép-ázsiai juhászkutya kan, t.: Kósa Antal Gábor , bíró: Csépai István
  3. Fajtacsoport: I. Srcky’s Amstaff Zebras Go Crazy For Thunderrock amerikai staffordshire terrier szuka, t.: Cristina Popa (RO), II. Lynnsto Stand And Deliver west highland white terrier kan, t.: Tóth Mónika, bíró: dr. Jakkel Tamás
  4. Fajtacsoport: I. Nexus vom Red Onyx rövidszőrű normál tacskó kan, t.: Tóth Richárd, II. Sasquehanna Golfina rövidszőrű törpe tacskó kan, t.: Megyeri Zsoltné, III. Manipulus Hekate szálkásszőrű tacskó szuka, t.: Fógli András & Fógli Janka, bíró: dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna
  5. Fajtacsoport: I. Kunhegyesi Bleki Mona-Manó fehér kis spitz szuka, t.: Fodor Irén, II. Shi Okami Kamori akita szuka, t.: Rácz Ágnes,Kanász-Nagy Ákos, bíró: Kiss Ibolya
  6. Fajtacsoport: I. Gold Line’s Royal Theme beagle kan, t.: Szántai Pál, II. Aaron’s Universe Resh Zone rodéziai ridgeback kan, t.: Zamecnik Milos (SK), bíró: Karlo Bala (SRB)
  7. Fajtacsoport: I. Szikra of Skyrocket rövidszőrű magyar vizsla, t.: Pásztor Anett, II. Alma pointer szuka, t.: Baukó Györgyné, bíró: Sinisa Pavlovic (SRB)
  8. Fajtacsoport: I.Fűzberki Ithen angol cocker spániel, t.: Szilágyi Judit II. Non-Stop Kodak Gold golden retriever kan, t.: Gelegonya Zoltán, bíró: dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna
  9. Fajtacsoport: I. Jrmile Tin Jam Patti mopsz kan, t.: Rakach Yulia, II. Royal Gigolo’s Bohemian Rhapsody cavalier king charles spaniel kan, t.: Ondrejcsik Melánia, III. W.W.Predatino Aldo bolognese kan, t.:Tóth Katalin, bíró: Kiss Ibolya
  10. Fajtacsoport: I. Petrezselyem-projekt Heawy-tool whippet kan, t.: Megyeri Zsoltné,dr. Mózes Annamária, II. Dober-kopp Nomen Est Omen barzoj kan, t.: Kútvölgyi László, III. Dévaj 1796 Ékes magyar agár kan, t.: Milus István, bíró: Karlo Bala (SRB)

Junior Best In Show: Nexus vom Red Onyx rövidszőrű tacskó kan, T+t.: Tóth Richárd, II. Sárréti Sinka Danasek kuvasz kan, T+t.: Szabó István, III. Texas Ranger Apollo of Roxfort amerikai staffordshire terrier kan, T+t.: Székely József, bíró: dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna

Best In Show: I. Gold Line’s Royal Theme beagle kan, T.: Pedersen Anette, t.: Szántai Pál, II. .  Nexus vom Red Onyx rövidszőrű normál tacskó kan,T+ t.: Tóth Richárd, III. Sárréti Sinka Danasek kuvasz kan, T+t.: Szabó István, BIS bíró: dr. Roberto Schill (RO)

A Gyulai Hírlap arca, Yoda kitűnő minősítést kapott. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Baranyó Géza
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)