
A műtét jól sikerült. Fotó: Pénzes Sándor
Tavaly novemberben sokan felfigyelhettek Gyulán, hogy a Csónakázó-tóban egy hím tőkés réce úszkál, nyílvesszővel a hátában. Több állatvédő próbált már a madáron segíteni, illetve megfogni, de idáig sikertelenül. Az elmúlt héten azonban sikerült befogni a sérült jószágot, amelyet azonnal a Gyulai Állatkórházba szállítottak, ahol altatás utáni röntgenfelvétel elemzését követően kiműtötték a már betokosodott nyílvesszőt.
A réce él és virul, segítőjénél Czene Ferencnél, a Kormorán Búváriskola vezetőjénél lábadozik. Hamarosan varratkiszedés következik, majd április 28-án szombaton reggel szabadon engedik. Minden állatszeretőt szívesen várnak az eseményre, amely egyben a körülöttünk élő élővilágra való odafigyelést is jelképezi.

























