A tegnap este méltóképpen zárult a Gyulai Várszínház kamaratermi szezonja. Az autentikus előadás ezúttal nem az alkotótevékenységet állította középpontba, hanem egy távoli kultúrát mutatott be, méghozzá élőben és teljes valójában.
Kanalas Éva tizenéves korában kezdett moldvai csángó dalokat gyűjteni, majd a ’90-es évek elején Fábri Géza kobozművésszel közös munkái által lett elismert énekesnő. A magyarok zenéjének gyökereit kutatva jutott el Ázsiába, majd az Oroszország délkeleti részén helyezkedő Tuvai Köztársaságba, ahol azóta a jelenleg is működő, ősi sámán-kultúrát átélőjeként kutatja. Ott készült videofelvételeinek látványa, valamint ősi magyar keresztény dalainak és az egyetemes sámánnyelvet improvizáló hanghatásainak elegye már felért volna egy hiteles bemutatóval, de ennél jóval többről szólt az est.
Vendége, az egyik leghíresebb tuvai gyógyító sámán, Ojun Adigzsi See-Oglu volt, aki szertartást adott elő a teremben, majd az udvaron. A közönség körülállta a máglyát és örült, hogy saját szemével élheti át ezt az egyszerre nagyon távoli, ugyanakkor a léleknek ismerősen csengő rítust.
Nem szükséges feltétlenül hinni az ott látottakban-hallottakban, elég ha hálát adunk Istennek, hogy részesei voltunk a földi (és az azon túli) világ egy értékes szeletjének a megismerésében.
Az eseményről bővebben a Gyulai Hírlapban olvashatnak.
