Március 18-án, szerdán megkezdődnek a 44. számú főút és a Csabai út kereszteződésében lévő körforgalmi csomópont burkolatfelújítási munkálatai – tájékoztatta lapunkat a gyulai polgármesteri hivatal.
Mint írták, a munkálatok több ütemben zajlanak, az első lépcsőben az alábbi forgalomkorlátozásokat vezetik be.
- A 44-es főúton Békéscsaba irányából közlekedő gépjárművek a körforgalmat elérve kizárólag jobbra, a gyulai elkerülő út irányába közlekedhetnek tovább, a Csabai út irányába nem. A belvárost az elkerülő útról lecsatlakozó utakon keresztül (elsőként Rosu utca, Kétegyházi út) lehet majd megközelíteni.
- A 44-es elkerülő útról a határ irányából közlekedők a körforgalomnál jobbra (a Csabai út irányába), egyenesen (a kereskedelmi terület irányába), valamint balra (Békéscsaba irányába) haladhatnak tovább.
- A Csabai út felől érkező gépjárművek a körforgalomnál jobbra (a kereskedelmi terület irányába), valamint egyenesen (Békéscsaba irányába) haladhatnak tovább.
- A kereskedelmi területre érkező gépjárműforgalom a körforgalomba visszatérve kizárólag Békéscsaba felé haladhat tovább. Gyula belvárosa felé a Bicerei szervizúton kell haladni egészen a jánoszugi felüljáróig, majd a felüljáró alatt áttérve a másik oldalra a szervizúton, majd a „Bicere iskola” megállónál lévő csatlakozásban a 44. számú főútra visszatérve tudnak Gyula felé közlekedni.
- A Békéscsaba irányából közlekedő buszjáratok a „Bicerei iskola” buszmegálló előtt a szervizúton közlekednek tovább Gyula belvárosa felé, a Csabai utat érintve. A „Bicerei iskola” buszmegállót ideiglenesen áthelyezik a szervizút mellé, a többi buszmegállóhely nem érintett a korlátozásban.
- A gyalogos és kerékpáros forgalmat nem érinti a korlátozás.
A közlekedőket arra kérik, hogy a megváltozott forgalmi rend miatt az érintett útszakaszon fokozott figyelemmel közlekedjenek.
A felújítás várhatóan szeptemberben fejeződik be.























