Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Igenis van sikerélmény!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. I. • HÍREK • 2012. március 19. 10:00
Igenis van sikerélmény!
Egy ápoló majd 3 tonnát mozgat meg egy nap
Forrás: Gyula Televízió

A Sorsforduló magazin következő része az egészségügy egy olyan részét mutatja be, mellyel sokan vagy így, vagy úgy, de nagyjából tisztában vannak. Ez nem más, mint az ápolók élete, mindennapjai.

Halmosné Mészáros Magdolna, a Pándy kórház ápolási igazgatója egyenesen tragikusnak látja az ápolók jelenlegi helyzetét. A vele készített beszélgetésből kiderül, hogy ma Magyarországon összesen 4 200 ápoló hiányzik a rendszerből. Mint mondta, az is baj, hogy a 2012-ben végző orvosok számához képest a végzett ápolók száma ennek csak töredéke. És ezek a számok még nem a legijesztőbbek. A műsorban kiderül, hogy – egy felmérés alapján – egy ápoló egy műszakban átlagosan 5 000–7 000 métert gyalogol és 2 000–2 800 kilogrammnyi súlyt mozgat meg. Ezek a számok a nyolcórás műszakra vonatkoznak, de a kórház számos osztályán tizenkét órás munkarendben vannak az ápolók. Az ápolási igazgató szerint a magyarországi átlaglakossághoz képest az ápolók egészségi állapota sokkal rosszabb. Legyen szó mozgásszervi megbetegedésről, vagy ezen csoporton belül a gerincbántalmakról. Elég abba belegondolni, hogy az ápolástankönyvek legtöbbször három ápolót írnak egy betegmozgatáshoz, ma ez a szám a legjobb esetben kettő…

És az örök téma, a pénz: ma Magyarországon egy kezdő ápoló fizetése bruttó 95 ezer forint. Erre jöhetnek még különböző pótlékok, de be lehet vallani, hogy ennyi pénzért sok beteg – és főleg hozzátartozó – mosolyt vár el, nem csak munkát. Mint sok minden másban, ebben sem lenne szabad párhuzamot vonni egy kicsit nyugatabbra fekvő országban kereshető összeggel, de ennyi munkáért Angliában több mint 2 000 font (kb. 700 000 forint) jár, igaz, nyelvtudás nélkül nem lehet ezt a munkát végezni. Ez az összeg Németországban is meghaladja a 2 000 eurót.

A másik gondot az eszközök jelentik. Amíg az orvoseszközök megütik a nyugat-európai szintet, addig kevésbé figyel oda egy kórház arra, ha az ápolási eszközöket (betegemelő, ülő-fekvő betegemelő, ágytálmosó) kellene fejleszteni. Ami még probléma szokott lenni, az a kórtermekben lévő kevés hely és az ebből fakadó zsúfoltság. Sok ágyhoz nem is tud több ápoló hozzáférni, ezért a beteg mozgatása egy személyre hárul.

A műsorban a televízió munkatársai természetesen nem szólaltathatnak meg minden ápolót, de Focht Anita vállalta a szereplést. Mint mondta, ő érettségi után helyezkedett el segédápolóként a kórházban. Ahogy fogalmazott, úgy érzi, igenis presztízs volt akkor ez a szakma. Elismeri, hogy amikor kezdte, jóformán azt sem tudta, melyik az eleje a vérnyomásmérőnek, de idővel rájött, hogy mennyire szép hivatást választott. Anita elárulta, rengeteg sikerrel jár az ápolói lét, csak észre kell tudni venni azokat. Itt nincs babérkoszorú, nincs hatalmas kézfogás, vállveregetés, viszont az, ha az emberre rámosolyognak a boltban, mert mondjuk hajnal kettőkor vidáman húzott az illetőnek ágyneműt, mindenért kárpótolja. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)