
Mezőtúri TK–Gyulai SE 3-5 (2827-2875).
NB II.-es bajnoki mérkőzés, Mezőtúr.
Ritkán fordul elő, hogy nem a saját pályáján játszó csapat ellenfele javít pályacsúcsot, pedig ezúttal a GYSE gurítói nemcsak legyőzték vendéglátóikat, hanem meg is javították pályájuk eddigi legjobb csapat csúcseredményét.
Ráadásul a gyulai versenyzők egyik legjobbja, Makra György nem is utazhatott társaival a mérkőzésre. Gyulai eredmények: Baksa 496 fa, Fekete 495, Házi M., 489, Püski 469, Kálnai 466, Rampold 460. Ezen a héten, kivételesen, csütörtökön játszanak tekéseink Dunaújvárosban, mivel a hóviharos hétvégén nem tudtak elutazni, és most pótolják a bajnoki találkozót.
A mérkőzés tétje ezúttal győzelem esetén az első hely, hiszen listavezetőkké léphetnének előre a második helyről!
























