
Ha valakinek használt kaszakőtartóra volna szüksége és sehol nem kap, bátran ajánlhatjuk figyelmébe a gyulai bolhapiacot. Szombaton délelőtt legalább három árus villantja meg portékái között az eszközt, megfelelő versenyeztetésükkel akár a 300 forintos árat is lejjebb lehet szorítani.
A lomok mellett persze igazi értékek is feltűnnek a gyulai piac hátsó fertályán. Mert melyik úrvezetőnek jönne rosszul például a 750 ezer kilométeres, balesetmentes vezetést tanúsító kitűző, amit akár néhány ezer forintért megvásárolva járművünkre is szegecselhetünk. Az 500, vagy 250 ezres jelvény már tucatcikknek számíthat, ilyen két árusnál is kapható, igaz, más-más állapotban.
Bővebben itt.
























