
Magyar, székely, lengyel, izraeli, cseh, spanyol, észt, litván és román táncosok népesítik be Gyula utcáit és tereit augusztus 14-től 16-ig a XV. Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválján. Mint ahogy azt már a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. szervezőitől megszokhattuk, az idei fesztiválon is kínálnak újdonságot.
– Az esemény egyik nem elhanyagolható momentuma, hogy a rendezvény szakmai koordinátori tisztségét Patyi András, a Körös Néptáncegyüttes művészeti vezetője vállalta magára. Az idei évben először rendezünk gyermek néptáncfesztivált, augusztus 15-én, szombaton 15 órától 18 óráig a gyermekeké a színpad. Újdonság továbbá, hogy a mintegy 800 fős menettánc új, hosszabb útvonalon halad, a Kossuth téri kaszkád szökőkúttól a gyulai várig élvezhetik a bámészkodók a nemzetközi felvonulást, amely szombaton 18.30 órakor indul – mondta el a Gyulai Hírlap kérdésére el Szabóné Katona Katalin, a rendezvényszervező nonprofit kft. ügyvezetője.
A kétéves hagyományt követve nem csupán a vár körüli színpadokon zajlanak három napon át a fellépések, bevonjuk a helyszínek körébe a Csigakertet, a várfürdőt, a belváros utcáit és tereit.
– Idén a testvérvárosi kapcsolatok jegyében telik a hétvégi néptáncrendezvény, Kovászna testvérvárosunk egy székelykaput ajándékoz városunknak. A kapu ünnepélyes átadása augusztus 15-én, 14 órakor a Csigakertben lesz. Idén a repertoárt meseelőadással bővítettük, augusztus 16-án, vasárnap 18.30 órakor a Boka Színház jóvoltából a János vitéz című előadást tekinthetik meg díjmentesen az érdeklődők – mondta el Szabóné Katona Katalin.
A XV. Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja augusztus 14-én, pénteken 19 órakor magyar és lengyel népzenészek tószínpadi fellépésével tárja ki kapuit, a hivatalos megnyitó és dr. Perjési Klára polgármester köszöntője 20 órakor hangzik el. Az eseményhez kapcsolódik továbbá a „Virágos Gyuláért” virágosítási verseny díjkiosztója is, augusztus 15-én, 19 órakor a tószínpadhoz várják a versenyzőket és az érdeklődőket egyaránt. A háromnapos fesztivált a Körös Néptáncegyüttes várkerti táncháza zárja.


























