Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Budapesti pályázó nyerte a gyulai várfürdő-fejlesztést

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gyulai Hírlap Online • MAGAZIN • 2009. augusztus 16. 13:57
Budapesti pályázó nyerte a gyulai várfürdő-fejlesztést
Ősszel derül ki, hogy a város nyer-e az egyedi projektek támogatására kiírt központi pályázaton.
Tizenhat pályázó közül egy budapesti cég nyerte meg a gyulai várfürdő fejlesztésére kiírt tervpályázatot. Nyolc jelentkezőt pedig pénzjutalommal díjaztak, a nyertes és a díjazott munkák felhasználási joga az önkormányzaté - derült ki a hétfői eredményhirdetésen.

A tervezett, 2 és fél milliárdos fürdőfejlesztést pályázati támogatásból akarja megvalósítani az önkormányzat. Ősszel derül ki, hogy a város nyert-e az egyedi projektek támogatására kiírt központi pályázaton. A tervek szerint egy új, ezer négyzetméteres családi élményfürdőt, szaunaparkot, pihenőhelyeket alakítanának ki.

A kiviteli tervek elkészítésének határideje október 4-e - mondta a hétfői (2009.08.10.) eredményhirdetésen Perjési Klára, Gyula polgármestere.

Forrás: Lánchíd Rádió

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)