
Régi kincsek címmel, a Móra Kiadónál jelent meg Kiss Ottó új gyerekverseskönyve a karácsonyi könyvvásárra. A gyulai költő három korábbi, szabadverseket tartalmazó kötete után (Csillagszedő Márió, Emese almája, A nagypapa távcsöve) most először jelentkezik kötött formájú, rímes-ritmusos gyerekverseket tartalmazó könyvvel. A kötet alcíme is erre utal: dudorászós versikék.
– Szerettem volna kipróbálni magam kötött formákban is – mondta el a Gyulai Hírlap kérdésére Kiss Ottó. – A gyerekkönyveim kapcsán viszonylag sok általános iskolába, könyvtárba hívnak az országban, s többször is előfordult már, hogy a gyerekek megkérdezték: „rendes” verset nem írsz? Nos hát, most megpróbálkoztam egy kötetnyi „rendes” verssel is, kíváncsi vagyok, mit szólnak majd hozzá a gyerekek. A kötetben szereplő mintegy félszáz versből a helyi közönség is hallhatott már néhányat a Gyulai Várszínház nyári irodalmi humorfesztiválján, illetve nemrég a Százéves cukrászdában tartott magyar nyelv napján. A versek többsége azonban még nem hangzott el semmilyen fórumon, így a gyulaiak számára is újdonság lehet. A Régi kincsek a napokban kerül a könyvesboltok polcaira.
























