Furcsa az a vájtszemű kifogás, hogy hogyan kerülhet egy könnyed komédia a Fesztivál műsorába. Shakespeare-hez fennkölt módon kell hűségesnek lenni?!? Talán inkább annyira a mindennapokra reflektálónak, a nézők minden rétegét megszólítónak, amennyire a mindig up to date szerző tette. "Hűséges"-e a dél-koreai Szentivánéji álom, vagy Korsunovas kétszereplős Vihar-ja? Idézetek pedig bőven akadnak Efraim Kishon "húsz év múlva"-mottójú komédiájában is...
A halál torkából megmenekült szerelmesek, görcsölő házasságukban már igencsak halálra unják egymást, a szürke hétköznapokat csak a Dajka, még mindig virgonc és Lőrinc barát egyre kéjvágyóbb megjelenései színesítik, na meg Lukrécia, nyűgös-szipus tinédzserlányuk. A váratlan bonyodalmakba próbál beavatkozni maga az örökifjú William, kinek még dúshajú figuráját Réti Barnabás energikus lendülettel testesíti meg. Áradó deklamációjába egyre több mai kifejezés türemkedik, akarva, nem akarva cselekvő részese lesz a történetnek.
Czeizel Gábor határozott kézzel fogja össze a dramaturgiai bohóságokat, ötletesen segíti a szerepek kibontását, jó ízléssel tarja kordában a sziporkázva lüktető komédiázó kedvet. Találó zenékkel választja el a jeleneteket, segítve a rapid metamorfózisokat. Mert az "egyszer kettő = néha öt!", két szereplő is váltja sűrűn jelmezeit. Először házsártos feleség, minden apróságba belekötő középkorú szipirtyó, majd veronai éveit idéző, de totálisan huszonegyedik századi lányában inkarnálódik. Elég egy trikó, egy napszemüveg, hiteles belső átalakulása jóvoltából lehetetlen felismerni a percekkel előbbi rikácsoló Montague-nét. Nagyváradi Erzsébet fölényes biztonsággal, nagyszerű ritmusérzékkel tobzódik mindkét alakjában.
Ha hozzávesszük, hogy két lélegzetvétel között még a soha nem vénülő pletykazsák, Emilia dajka fizimiskáját is magára ölti, csak ámulattal adózhatunk karakterformáló képességének. Tóth József, de illessük inkább a sajátjává szervült Jocó-val, önfeledten lubickol a a poénözön hullámaiban, egyetlen gesztust, egyetlen kacsintást sem hagy ki, bőkezűen ontja ki- fogyhatatlan humorpetárdáit. Az ő játékában a kirobbanó kacaj, a legszélsőségesebb hahota közben is mindig érzünk valami végtelenül emberi, a clownmosoly mögött bujkáló tragikumot, ami igazán shakespeari mélységeket sejtet. A tikkelő Lőrinc barát és a fásult apa vonásai mögött, alig észrevehetően, mégis megkerülhetetlenül feldereng a Tavasz ébredésének szerelmes kamasza. Nemcsak a könyvtárszobából vezet út a nagy drámaíróhoz, sokaknak kedve kerekedhet a húsz év előtti Romeó és Júliához is, - kár, hogy Korsunovasék éppen Dublinben játsszák...
Forrás: toptipp.hu
