Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Miska bácsi munkái az élet szeretetéről szólnak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Szpenátyi Katalin • KULTÚRA • 2009. július 27. 10:09
Miska bácsi munkái az élet szeretetéről szólnak
Rendhagyó kiállítás nyílt Gyulán, a Liszt Ferenc utcában
Schriffert Mihály műhelyében. Fotó: Gyulai Ábrahám

Sokak számára lesz emlékezetes ez a tárlat. Szinte már lépni sem lehetett abban a tömegben, ami a Liszt Ferenc utca 11. szám alatti ház nem is oly' kicsi, de szűknek bizonyult udvarán összegyűlt. A jótékony árnyékot adó szőlőlugasok alatt rokonok, barátok, ismerősök, képviselők vették körül a ház gazdáját, Schriffert Mihály fafaragót egy igen jeles alkalomból: Miska bácsi és a város életében is rendhagyó kiállítás nyílt a ház első szobájában. Ez az első olyan állandó tárlat, ami egyetlen Gyulán élő alkotó munkáit mutatja be. 

Az esemény egyik fő szervezője, Széll János fafaragó már gyerekkorában sokat járt a Schriffert tanyára. Köszöntőjében a kezdetekről is mesélt, amint Schriffert Mihály életútját ismertette. –Szerencsés helyzetben vagyok, mert nagyon régóta ismerem Miska bácsit, csodálatos emlékeim vannak a tanyáról, ahova tejért jártam. Ott mindig történt valami, mindig lehetett valamit csinálni. Évek múltán, mint fafaragót ismerte meg őt újra, immár évtizedek óta dolgoznak együtt és tartják a barátságot.

Miska bácsi a 70-es években egy betegséget követően rehabilitációként fogott a művészi fafaragáshoz. Tehetségével nagyon gyorsan, intenzíven zárkózott fel pályatársaihoz – idézte a kezdeteket az alkotótárs. – Egymást követték a rangos bemutatkozások, sikeres pályázatok, elismerések. Újabb és újabb dolgokkal lepte meg környezetét, a faművesség szinte minden ágában maradandót alkotott. Készített nagyméretű köztéri, közösségi terekbe szánt munkákat, amikkel kivívta szűkebb pátriárkája, Németváros, de egész Gyula tiszteletét. A megyébe, az országba, sőt külföldre is eljutottak faragásai. A hagyományos díszítő faragás mellett mindig az ember érdekelte. Már a legelején alakokat formált. Egy-egy gondolatot, karaktert sajátos eszközeivel jelenít meg, a naiv művészetnek olyan ágát műveli ő, amit kevesen vállalnak fel – tudhattuk meg Széll Jánostól, aki szerint elgondolkodtató, hogy egy olyan ember, akit az élet sokféleképpen megpróbált, német származásúként mindig magyarnak vallotta magát, s számtalanszor jelennek meg munkásságában a magyar múlt nagy alakjai, eseményei, melyek megérintették a szívét.

Dr. Perjési Klára polgármester csokoládéval, szerencsemalaccal érkezett, és büszkén jelentette ki, hogy nem sok település rendelkezik ilyen kiállítással. A faragásokról elmondta, azok az életszeretet és a bölcsesség megnyilvánulásai, s az ő hivatali irodájában is áll egy szép Szent István-szobor, amelyet a város kiváló polgára címet viselő Miska bácsi adományozott.

A sok szép munka, mintegy kétszáz darab, ezzel méltó helyet kapott. Városunk népi iparművésze nyolcvankét éves. Sokan féltik, szeretik és aggódnak érte, hiszen néhány hete hagyta el a kórházat. A polgármester asszony jókívánsága, miszerint éljen Miska bácsi olyan sokáig, ameddig kedve van hozzá, mindannyiunk kívánsága. Az alkotó mosolyogva, mindenkinek köszönt mindent… A jelenlévők egy csodaszép, megindító kiállítás-megnyitó és nem utolsósorban egy példaértékű összefogás tanúi lehettek,  ami leginkább persze Miska bácsinak köszönhető.

 

A népi iparművészet egyik remeke, az a Liszt Ferenc utcai gyulai kapu. Fotó: Gyulai Ábrahám
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)