Szakál Lajos, az aranytollú gyulai főjegyző, akit kortársai kitűnő verselőnek tartottak, a 19. századi vármegyei közélet egyik kiemelkedő alakja volt. A mezőberényi gimnáziumi és a debreceni stúdiumok után, 1835-ben az eperjesi kollégiumban jogot hallgatott. Ezt követően a pozsonyi országgyűlésen való tartózkodása alatt írta legsikerültebb népdalait, melyek kiadására barátja, Erdélyi János – a már akkor kitűnő esztéta és író – biztatta. 1843-ban és 1868-ban megjelentette a Czimbalom című népies versezeteket bemutató köteteit. Az első füzete, amely 40 népdalt tartalmazott az akkori irodalmi viszonyok között ritka szép sikerrel, 1100 példányban kelt el, és Petőfi Sándor figyelmét is felkeltette. Kóhn Dávid úgy „beszélte el”, hogy Petőfi „1849 nyarán Mezőberényből direkt azért jött el Gyulára, hogy megismerhesse a parasztpoétát”. E barátság emlékét ma emléktábla őrzi. Az 1868-ban megjelent második kiadás már 82 népdalt tartalmazott, és 3000 példányban kelt el. A Vasárnapi Újság ez alkalomból a „költő kitűnően sikerült arcképét és életrajzát is méltónak tartotta közölni”.
Szakál Lajos nem véletlenül választotta kötetének a Czimbalom címet. Ekkoriban ez a hangszer igen közkedvelt volt. Nem csak a cigányzenészek, hanem szinte minden társadalmi réteg körében.
A Békés 1885. évi január 15-i száma részletesen foglalkozott a cimbalomnak a magyar zenetörténetben betöltött szerepével. Miszerint a fellelhető források alapján a cimbalomszerű hangszerek ázsiai eredetűek, amelyek a különböző eredetű népek vándorlásával kerültek Európába a 7–12. század között. A késő középkorban Mátyás udvarában még „udvarképes is volt”. Az 1600-as években már népzenei eszközként használták. Az 1700-as években azonban a cimbalom közkedvelt szalonhangszerré vált.
Magyarországon a cimbalom elnevezéssel először a 15. században a Bécsi kódexben találkozunk. A 16–17. századi Magyarországon a főúri családok – Batthyány, Nádasdy, Esterházy – kastélyaiban élénk zenei életet találunk. Amint a levelekből, számadáskönyvekből és egyéb dokumentumokból is kiderül, a főurak zenészei között a cimbalmos is megtalálható. De elterjedt volt a 16. században a miséken az ének cimbalommal való kísérése. Pozsonyban az evangélikusok fő istentiszteletein sokféle hangszert használtak, köztük a hangszerünket is.
Az 1800-as évek cigányzenekarainak hangszerkészítői között találunk muzsikusokat, asztalosokat, parasztokat. Asztalra helyezve vagy ölben tartva játszottak rajta.
Döntő fordulat következett be a hangszer történetében Schunda Vencel József budapesti hangszergyáros 1870-es években történt hangszerújításával.
Liszt Ferenc és Erkel Ferenc, a két kiemelkedő magyar zeneszerző egyaránt beépítette szerzeményeibe a cimbalmot. Erkel Ferenc volt az első komponista, aki a szimfonikus zenekarban cimbalmot használt. Az 1861-ben bemutatott Bánk bán című operájában a szólamot fia, Erkel Sándor játszotta. Erkel később is használta a cimbalmot a Dózsa Györgyben (1867) és a Névtelen hősökben (1880) is. Napjainkban is folytatja a cimbalom töretlen pályafutását a zene világában.
