Nemzeti sorskérdések gyötörnek. Minimum hetvenöt.
Egyébként álomból felriadva is: tudatos kánontörés... termékeny eklektika. Ezek az alapelvek, lapilag. Meg a horgászat. És hiányzik, mert messze van (lettem), régóta. A Bárka csókja a számban mézes áfonya. Vagy a szájpadlat alatt, úgy is jó. De akkor nem csók, hanem. A méz/áfonya maradhat: otthon-íz.
A nap az előző végével kezdődik. Mint rendesen. És autóban. (Mint rendesen.) Eplény fölött az erdő nyílik, összezárul, a fényszóró tolja szét az út menti fák lombjait, a száguldás durva hullámvasút - zúzunk az éjszakában. Hazafelé, Nagymegyerről, (ahol) könyvbemutattunk. Hűvös-édeset kavar be a szellőztető. A Bakony szaga leírhatatlan. Kinga a volán mögött hunyorog, a padkán turkáló vaddisznócsaládra villogtat fénykürtöt, Húzzatok anyátokba!, mondja sötéten. Garaczi Nininél olvastam, hogy New Englandben van a leaf-watching: a család őszente ül kint a dombtetőn, pléden, és távcsővel bámulják, ahogy hullanak a sárga-piros levelek. Kulturált szórakozás. Nálunk őz-watching, disznó-watching minden éjszaka, nemcsak ősszel. Kinga frontálpuszit csinált néhány éve egy sete-suta őzgidával - azóta (a totálkár óta) az erdei vad neki a testesült létfélelem: fredikrűger. A találkozás ezúttal elmarad, érkezés után (Veszprémben) még munka világosodásig. Okos ember nem viszi haza a munkahelyi gondjait, ezt a Csernus-negatívok is tudják. Csak hát, a másik szintén zenész, a hely, az idő, a cselekmény egységes: párosírás. Nem az írás a páros, de a mindenmás. Ilyenkor mi van? Az van, hogy permanens esztétikai viták mosogatástól zokniteregetésig, és vissza. Izomból, izzón, a Balassa-Csengey legendás indulata hozzánk képest szeretetvendégség, a fasorban se. Feszít - kiold / hevít - kiolt.
Ki a népi, ki az urbánus? Mikor ki - láthatatlan arcvonal. Alkotófélék egy gyékényen, az bozóttűz: alul akkor is parázslik, amikor a felszínt áztatja monszuneső.
Másnap (ma) Dunaszerdahelyen dolgozás (140 km), Kinga egy szöveggyűjteményt méltat, elemez, ajánl a negyven vendég figyelmébe, én egy utazós könyvsorozat négy kötetét beszélem körbe ugyanakkor, ugyanott. A Budapest Kávéházban, egy szlovákiai magyar írószervezet rendezvényén. Az est az, ami: feladat. Ám előtte-utána: barátság, régi ismerősök - személyes jó, röpkedő kedv s öröm. Hodossy Gyula meséli a borospincéjét, a szlovák barátnője (Szonja) meg vicceket, magyarul, Tóth Laci jön, rögtön draftolja Kingát valami munkára az Irodalmi Szemléhez, kérdezi mindenki a Bárkát is, Elek főnököt, és hát a legnagyobb szerelem: ha van még az irodalomnak lelke, azt Nagy Erikában rejtegeti a Jóisten. Ahogy Erika (a szervezet titkára) gondozza, segíti, terelgeti a szlovákiai magyar irodalmárokat, az a figyelem, az a türelem minimum mágikus realizmus. Vagy több. Erika a tündér a Hamupipőkéből. Arrafelé még a szocializmus is emberarcú volt (néhány hónapig) - az irodalom, úgy tűnik, az is maradt.
A kávéházban meglátom H. Nagy Pétert, a vándorirodalmárt, de annyira társalkodnak Barakkal, Vida Gergővel, hogy inkább nem zavarom. Pedig totális H. Nagy-fan vagyok, idol non plus ultra a srác, minden leírt szavát iszom. És egyre többet értek meg a szövegeiből (mára a mondatok negyedét, kábé). Vagy tíz éve megtalált az Imaginárium III. című dolgozata a Prae-ben. Na, az úgy szólt nekem, mint a Manasz, a kirgiz nép ősi eposza, eredeti kipcsak nyelven - egy büdös szót se belőle, felfogásilag. De olyan szép volt! A szöveg zenéje. Vagy nem tudom, mi. Azóta rajongás.
Az est végén fiatalok olvassák fel verseiket. Czucz Enikő, ezt a nevet például érdemes megjegyezni. Mutatok egy részletet, tőle, miheztartás végett:
"szeretnék hangya lenni
vagy legalább egy bogár,
ha választani lehet,
segglyukakba merülnék,
s kilesném, kiben van gerinc"
(Orosz baba)
Akkor ezt most hagyjuk kicsengeni.
Különben létezik egy kérdés (a válasza gyötör igazán és folyton): egy bekési parasztgyereknek a veszprémi vár alatt ébredni reggelente, az milyen? Veszprém az én Mahacskalám. Lehet, hogy gazdagabb, hogy cifrább (érsekibb, Gizellább) ez itt, de idegen. A vár (mint olyan) ugyanis téglából van, és Gyulán. Per definitionem. És a tornyából nem a Balatonig látni el, hanem konkrétan a két utcával arrébb az udvaron teregető néni mellyeközéig. Nevét is, liliomát is tudom - nem a néninek, és nem nyafognék, de most már: úgy vagyok itten, mint Pilátus a krédóban (Iphigénia Auliszban, Veér Rebeka Nyugalomban etc.). A Bárka a köldökzsinór. A szellemi köldökzsé (ismét: az milyen?).
És estére még ez a gyors posztírás, utána sötét, a Hold Kinga hasára folyt - a tér/idő/cselekmény (korábban is emlegetett) hármasegysége, ahogy: felfestett rá egy felhőn túli mintát.
Szabó Tibor Benjámin
Forrás: litera.hu
