Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Várfürdő Kupa Tereprali

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. L. • SPORT • 2011. július 03. 18:00
Várfürdő Kupa Tereprali
Tereprali
Fotó: Gyulai Hírlap Online

Július 22–24. között ismét Gyulára látogatnak a hazai és nemzetközi terepralis versenyzők, hogy az Uniqa Terep-rallye Országos Bajnokság negyedik futamában összemérjék tudásukat.

A versenyen – amely egyébként lengyel bajnoki futam is, illetve a nemzetközi szövetség zónaversenyei között is szerepel – a magyarok mellett a komplett lengyel mezőny, cseh, osztrák, szlovák, szlovén és román menők is indulnak majd.

A Gyulai Várfürdő Kupa nevet viselő esemény beharangozó sajtótájékoztatóján dr. Görgényi Ernő polgármester azt hangsúlyozta, hogy városunk a verseny támogatásával egy új oldaláról mutatkozik be a nemzetközi közvéleménynek, mint a technikai sportok helyszíne. Ez fontos szempont, mert a színes rendezvények növelik a turisztikai érdeklődést. Gyulán tavasztól késő őszig találnak programot a látogatók, minden bizonnyal ez is szerepet játszik abban, hogy a város bekerült a 10 leglátogatottabb turisztikai helyszín közé az országban, a Dél-Alföld régióból egyedüli településként. Éppen ezért türelmet és megértést kér a gyulaiaktól a verseny idejére a közlekedés lelassulása miatt.

Boros László, a Várfürdő igazgatója a verseny marketinghozadékával indokolta a névadó szponzorként történő szerepvállalást. A rendezvénynek nagy nemzetközi publicitása lesz, a motorsportok kedvelői olyan célközönség, akikhez esetleg nem ér el a Várfürdő szokásos marketingmunkájával. Bejelentette azt is, hogy Vörös Ferenc navigátoraként maga is részt vesz majd a futamon. Lesz egy másik gyulai autó is, melyben Piskolty Tibor mellett Gajda Róbert lesz a segítő. Mindkét autó a Szalay Dakar Team csapatához tartozik. Liszi László, a verseny rendezője elmondta, hogy a motoros, quados és autós kategóriában meghirdetett háromnapos futamon több mint 500 kilométert tesznek meg az autók a Gyula, Sarkad, Újkígyós és Kötegyán környéki utakon. A verseny egész ideje alatt díjmentesen és szabadon látogatható lesz a Kossuth téren kialakítandó szervizpark, ahol az érdeklődők nemcsak megnézhetik, hanem akár meg is érinthetik az autócsodákat, melyek a földutakon is 200 kilométer/óra feletti sebességre képesek. És persze találkozhatnak a verseny egyik legnagyobb sztárjával, a több mint tízszeres Dakar-résztvevő Szalay Balázzsal is.

 

Fotó: Gyulai Hírlap Online
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)