A tenisz amatőr szerelmesei immár harmadik alkalommal ragadtak ütőt a Békés Megyei Hírlap Kupa bajnoki cím elnyeréséért.
A megye szinte minden szegletéből érkeztek versenyzők, még a szervezők is meglepetten, azonban annál nagyobb örömmel fogadták a rekord számú nevezőket. A kétnapos rendezvényen öt kategóriában, – férfi 45 év alatti, 45 év feletti egyéni, női egyéni, férfi és női páros –, valamint vigaszágban mérhették össze tudásukat a versenyzők. A gyulaiak mellett Békéscsabáról, Békésről, Kondorosról, Medgyesegyházáról, Sarkadról, Gyomaendrődről, Gerláról érkeztek teniszezők a színvonalas versenyre.
Eredmények: Férfi egyéni (45 év alatt). 1. Varga László (Gyula), 2. Dr. Szelezsán Róbert (Gyula), 3. Gera Zsombor (Békéscsaba) és Hajdu Zoltán (Gyula). Férfi egyéni (45 év felett): 1. Serfőző Zoltán (Békéscsaba), 2. Péter Gábor (Békés), 3. Szabó Sándor (Békéscsaba) és Varga István (Békés). Férfi páros: 1. Varga László–Hajdu Zoltán (Gyula), 2. Dr. Nagy Béla–dr. Szelezsán Róbert (Gyula), 3. Kucsera Mihály–Varga István (Békés) és Szabó Sándor–Nyemcsok László (Békéscsaba). Férfi vigaszág: 1. Dr. Albert András (Gyula), 2. Kura Ádám (Békéscsaba), 3. Dr. Mészáros Tibor (Gyula) és Csatári Tamás (Gyula). Női egyéni: 1. Orosz Fanni (Békéscsaba), 2. Fábián Tímea (Békés), 3. Dr. Vinczéné Dócs Katalin (Békéscsaba) és Beer Anett (Sarkad). Női páros: 1. Nagy Réka–Gyurkó Anita (Gyula), 2. Csukásné Kovács Katalin–Nánási Anna (Gyula), 3. Fábián Tímea–Sebők Henriette (Békés) és Orosz Zoltánné–dr. Vinczéné Dócs Katalin. Női vigasz: 1. Juhász Renáta (Gerla), 2. Nánási Anna (Gyula).
Hétvégén a legkisebbek mutathatják meg tudásukat a Városi Sporttelep tenisz- pályáin, hiszen mini-tenisz bajnokságra kerül sor, amelyet a gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub rendez. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők szombaton 9 órától.






















