Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Továbbra is itt szeretnék küzdeni és tenni valamit, ahová a gyökereim kötnek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Lindeisz László • INTERJÚ • 2009. július 22. 00:17
Továbbra is itt szeretnék küzdeni és tenni valamit, ahová a gyökereim kötnek
Márki-Zay Lajos: Egész oktatási és ismeretterjesztő tevékenységemet Bay Zoltán hitvallása szerint végeztem és végzem ma is: „Valami olyant kellene tanítani, ami még nem ment át a köztudatba, ami a jövő tudománya.”
Márki-Zay Lajos. Fotó: Gyulai Hírlap Online

• Tanár? Csillagász? Idegenvezető? Iskolaigazgató? Tudomány- és oktatásszervező? Vagy mindez együtt és egyidejűleg? Hogyan alakult ki az a szerteágazó tevékenységi kör, amelyben ma is dolgozik?

Gyulai vagyok, a család mindig itt élt és a családi környezetből nagyon sok indíttatást kaptam. Szervező tevékenységeim a szegedi egyetemi évekre nyúlnak vissza: csillagvizsgálót, csillagászati szakkört, előadásokat, baráti kört szerveztem. Az egyetem meghívott előadója, majd Budó Ágoston akadémikus tanársegédje lettem. Csillagászati előadásokat tartottam, csillagászati és fizika gyakorlatokat vezettem. Mivel nem voltam párttag, Budó professzor korai halálával védettségem megszűnt, egyetemi karrierem véget ért. Budapestre hívott Detre László akadémikus, hívtak a Planetárium és Uránia Csillagvizsgáló igazgatójának, de ott nem tudtam volna élni. 1969-ben hazajöttem és úgy döntöttem, hogy Gyulán maradok. Az akkori Erkel Ferenc Gimnáziumban helyezkedtem el tanárként, és egy ideig még visszajártam az egyetemre előadásokat tartani. Majd az MTA Napfizikai Obszervatóriumában dolgoztam, később megint a tanári pályát választottam. Szegedi tanítványaim, szakköröseim képezik mai kapcsolati rendszerem magját.

• Mit tudott kezdeni abban az időben egy csillagász egy olyan kisvárosban, mint Gyula?

Szegedről tervekkel jöttem haza. A gyulai víztorony tetejére egy napfizikai megfigyelő állomást álmodtam. A tanácselnök meglátta az ötletben azt, hogy egy ilyen intézmény a városnak rangot jelent, és felkarolta az ügyet. Édesapám vízügyes kapcsolatai is jól jöttek az engedélyek megszerzésénél. A Magyar Tudományos Akadémiától a pénzt és támogatást Dezső Loránt, az MTA Debreceni Napfizikai Obszervatóriumának igazgatója szerezte meg. Ma a földfelszínről (nem az űrből) a legjobb minőségű teljes napképek itt készülnek. Az akkori SZOT üdülő tetején egy általam tervezett csillagászati távcsövet helyeztem el. 23 éven át, 1992-ig, minden üdülőturnusnak előadásokat és távcsöves bemutatókat tartottam. Több mint százezer emberrel ismerkedtem meg. Az idegenvezetéssel is „megfertőződtem”, amiben átéltem Békés megye és Erdély szépségeinek bemutatása közben a szélesebb látókör szellemi élményét.

• Iskolaszervezési tevékenysége nem volt viharoktól mentes. Végül sikerült megvalósítania elképzeléseit?

1992-ben az egészségügyi rész különvált az Erkel Gimnáziumtól, amelynek én lettem az igazgatója. Szervezni, új dolgokat kitalálni, megvalósítani – ezt mindig is szerettem. Az informatika oktatása irányába igyekeztem vinni az iskolát. Ismeretségi és támogatói köröm tovább bővült olyan emberekkel, kutatókkal, akadémikusokkal, akik értékelték a munkámat. A Bay Zoltán Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola létrehozása mellett a Gábor Dénes Főiskola kihelyezett tagozatát is idehoztam, amely 2001-ig működött Gyulán. Küzdelmes évek vannak mögöttem. Jelenlegi helyünkön, a volt Kenyérgyár épületében, a Bay Zoltán Informatikai Szakközépiskola és Kollégium, a Bay Zoltán Tehetséggondozó Alapítvány fenntartásában működik. Kezdetleges informatikai eszközökkel, ócska bútorok között kezdtünk 2003-ban. Ma világszínvonalú számítástechnikai eszközökön, elektroszmog-szegény környezetben tanulhatnak a diákjaink. 146 darab SUN gyártmányú, ultravékony kliens munkaállomásunk és 12 SUN szerverünk, valamint 62 darab, környezetbarát Machintosh munkaállomásunk van a legújabb típusokból. Befejezéséhez közeledik digitális rádió- és televízió stúdiónk kialakítása. Az általunk indított szakok – informatikai rendszergazda (webmester elágazás), logisztikai ügyintéző, felsőfokú mozgóképgyártó asszisztens (médiatechnológus asszisztens elágazás) – piacképes tudást adnak. Jelenleg hét megyéből vannak diákjaink. Speciális, kiegészítő képzéseink nagymértékben elősegítik az elhelyezkedést. Most végzett felmérésünk szerint 2008-ban végzett diákjainknak mindössze 10 százaléka álláskereső. Idén végző diákjaink nagy részét már várja leendő munkahelye, amiben fejvadászcég segít bennünket. Szeretném, hogy a helyi és megyei diákság is éljen az itteni lehetőségekkel. Szememre vetették, hogy nem eléggé reklámozzuk iskolánkat. Ennek oka, hogy az ötleteket, az elért eredményeket sokan irigyelik (a befektetett munkát, amit nem ismernek, azt már nem), ami ellenségeket szül. Ez volt a csend oka. Kiaknázatlan lehetőségeket rejt magában az egyre szorosabb együttműködésünk a Bay Zoltán Alkalmazott Közalapítvány kutatóintézeteivel.  Szeretek dolgozni, és szeretnék ennek az országrésznek a felemelkedéséért is minél többet tenni.

• Hogyan szerezte meg a nagy értékű eszközparkot? Kérem, ossza meg az olvasókkal a semmiből teremtés titkát!

Az egyik, tudni kell pályázni. 2003 óta minden pályázatunk nyert, amit készítettem. A másik, tudni kell tárgyalni, menedzselni. Konferenciákon, szakmai rendezvényeken tudatosan építeni kell a kapcsolatokat. Előadásokat kell tartani, és sok barátra szert tenni. Ezeket könnyű kimondani, de nem olyan könnyű megtenni. Ha kell valami, amit nem tudok megfizetni, meggyőzöm a partnert, hogy neki is jó üzlet lesz, ha ingyen adja, amit szeretnék. Látniuk kell a gyártóknak, forgalmazóknak a marketinget abban, ha nálunk valami megvalósul. Jó, ha referenciaként emlegetnek minket. Merni kell új dolgokat kezdeményezni, mert az viszi előre az életet. Minket egyre többen utánoznak, de mi mindig egy-két lépéssel az utánzók előtt kell járjunk. Jelenleg nálunk van a világon egyedül ultravékony klienses nyelvi labor, saját eredményünknek köszönhetően. A SUN cég ezt díjazta. Az informatikában ma már csak környezetkímélő, egészséges körülményeket biztosító, energiatakarékos csúcstechnológiával szabad foglalkozni.

• Mostanában egy újabb témában, az alternatív energiaforrások ügyében „szervezkedik”.

A Föld jövője az élet szempontjából aggodalomra ad okot. Az alternatív energiagazdálkodás egyre nagyobb arányú térhódítása, ma kulcskérdése az emberiség jövőjének, a fenntartható fejlődésnek. Napfizikusként már a hetvenes években nagyon közel kerültem ehhez a témához, és igen sokat tanulmányoztam az akkori lehetőségeket. Ma a régi álmok talán megvalósulhatnak, mert az élet úgy alakult, hogy a továbbélés szempontjából már elodázhatatlan, hogy ebben az irányban mielőbb hathatós lépések történjenek, úgy a kutatás, mint az oktatás terén. Igen intenzíven tevékenykedtem ezen a területen az elmúlt 5 évben. Előadásokat tartottam, elképzeléseimet több fórumon elmondtam, ami oda vezetett, hogy a Magyar Mérnökakadémia tagjának választottak. Befogadtak, és szeretnek. A Mérnökakadémián belül elképzeléseim megvalósításának elősegítése érdekében, külön bizottságot hoznak létre. Konferenciákon vehettem részt, Phare támogatással külföldön tanulmányúton voltam.

• Életkorát meghazudtoló kondícióban van, megtévesztően fiatalos. 

Hétszáz négyszögöl kertet tartok rendben, a diákokkal sportolok. Ősszel egy országos veterán atlétikai versenyen két számban nyertem. Alapítványunk Csillagvizsgálójában egyre több alkalommal csillagásznak is érezhetem magamat. Teli vagyok tervekkel, ötletekkel, amik nem hagynak nyugodni. Ez így jó számomra. Három gyermekünk és két unokánk a mai nehéz helyzetben is elsősorban öröm. Egyúttal azonban felelősségérzetemet sem hagyják nyugodni, mert napi munkám során nem annyira magamért, hanem a jövő nemzedékért kell tennem, ami a legjobb hajtóerő, mert szeretem az utánunk jövő generációt.

 

 

 

 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)