Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyula város szeretete tükröződik a képeken

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • KULTÚRA • 2009. július 21. 18:07
Gyula város szeretete tükröződik a képeken
Komiszár-festmények a KörspArt Galériában
Gyula város szeretete tükröződik a képeken. Fotó: Gyulai Hírlap Online

Komiszár János, a máriapócsi születésű, Debrecenben élő festő tárlata fogadja a KöröspArt Galériába látogatókat. A Holló László-díjas festőművész gyulai témájú, Gyulán készült és gyulai ihletésű képekkel érkezett a Durkó házaspár galériájába. A „Gyulai képek” című tárlat vendégei figyelmét Durkóné Illés Bernadett köszöntőjében arra hívta fel, hogy – mint fogalmazott – a műtárgypiac sajátossága, hogy sajnos az a jó festő, aki nem lehet közöttünk, de most szerencsére mégis egy jó festő lehet körünkben.

A köszöntő elhangzása után a tárlatot Bagyinszki Zoltán fotográfus méltatta. Örömmel nyugtázta, hogy megint egy szép programmal gazdagodott Gyula városa.

– Zajlik a gyulai nyárban egy rendezvényfolyam, méltón illeszkedve a Kultúra Magyar Városa, 2008-ban elnyert rangos elismeréshez. A színház, a zene, a tánc mellett a képzőművészet bemutatásában is gazdag városunk. Komiszár János gyulai lelkületűvé vált. Képei Gyulán készültek, ihletődtek, vagy Gyuláról szólnak. A képek színvilága élmény, kiváltképp, hogy a Körös, az Élővíz-csatorna, a templomok köszönnek vissza a képekről. Nem véletlen, hiszen a vizek és templomok közel állnak a Máriapócson született festő szívéhez. A művész horgász is egyben. Szerintem ezeket a vizeket, fényeket csak egy horgász tudja reprodukálni. Komisszár János olyan hihetetlen impressziókat lát, amelyet csak víz mellett tapasztalhat meg az ember.

– Gyula a vizek, a templomok, a művészetek, a gyönyörű részletek, az igazi festői témák, a fények, kontrasztok városa – tolmácsolta Bagyinszki Zoltán Komiszár János, a szimpatikus művész vallomását, mely személyes beszélgetésük során hangzott el.

Való igaz, ha a városban végig sétálunk és figyelünk, rengeteg olyan dolog van, amely más városban talán nem található meg. A gyulai témákat feldolgozó tárlat július 30-ig látható a KöröspArt Galériában (Bodoky u. 1).

Gyula város szeretete tükröződik a képeken. Fotó: Gyulai Hírlap Online
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)