
A Gyulai Várfürdő új vezetése 2009 tavaszán a nyitottság filozófiáját hirdette meg, izgalmas programokat és új szolgáltatásokat ígért. Az időjárás az idei nyáron eddig mostohán bánt a fürdőzni, strandolni vágyókkal. A rossz idő miatti kárpótlásként az 50 éves Várfürdő új élményekkel igyekszik teljesebbé tenni a fürdőzés élményét.
Ezentúl egész nyáron (minden pénteken, szombaton és vasárnap) képzett sportanimátor tart rendszeres foglalkozásokat a Várfürdőben. A fürdővendégek részvételi díj fizetése nélkül vehetnek részt a csúszdás medencében aquafitness (vízitorna) foglalkozásokon. Az aquafitnesst korra, nemre való tekintet nélkül bárki művelheti, azok is élvezhetik a legegészségesebbnek tartott vízi sportot, akik nem tudnak úszni, regenerál, és formában tartja az alakot. A víz felhajtó erejének köszönhetően a vízben végzett mozgások sokkal hatékonyabbak, mint a szárazföldiek, miközben jóval kíméletesebbek is. A szervezet ilyenkor szinte súlytalan, ezért a gerinc és a vállöv izmaiban létrejött állandó izomfeszülés jelentősen csökken, így az izomrendszer a víz hatására teljesen elernyedhet. Kiváló eszköze a stressz oldásának!
Ezen kívül szerepel még az „órarendben” gumiköteles kondícionáló torna, kardiotréning és Jacobson-féle relxáció is.
A Várfürdő 50 méteres úszómedencéjében az új kalandokra nyitott vendégek kipróbálhatják a búvárkodást. A palackos próbamerüléseket gyulai búvárok és képzett uszodamesterek felügyelete mellett teljes biztonságban lehet végezni. Valódi búvárruhát és professzionális felszerelést a helyszínen biztosítanak. Akik kedvet kapnak a víz alatti élményekhez, külön búvártanfolyamon is részt vehetnek. A búvárkodást minden szombaton és vasárnap 10.00 órától 17.00 óráig lehet kipróbálni.

























