Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A jövő nemzedékének

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • KULTÚRA • 2011. május 17. 18:00
A jövő nemzedékének
Rendszerváltás idején keletkezett iratokat és képeket keres a levéltár
Fotókat keresnek. Fotó: Gyulai Hírlap Online

A Békés Megyei Levéltár felhívással fordul mindazokhoz, akik tulajdonában a rendszerváltozás idején keletkezett, az 1988–1990 közötti eseményeket dokumentáló iratok és képek vannak.

A felhívást sajtótájékoztató keretében tette közzé dr. Erdész Ádám, a levéltár igazgatója és Kónya István, a megyei közgyűlés alelnöke.

– A levéltárakba az önkormányzati és állami intézmények maradandó értékű iratai kerülnek be. Ám vannak olyan, nagy forrásértékű magániratok is, amelyeknek biztos megőrzése egy-egy közösség alapvető érdeke. 1988 és 1990 között megélénkült Magyarországon a civil társadalom: szervezetek, civil mozgalmak sora alakult. Működésük nyomán a rendszerváltozás helyi folyamatait tükröző iratok, fotók és más dokumentumok keletkeztek. E dokumentumok közül az elmúlt két évtizedben bizonyára sok véglegesen elveszett, megsemmisült. A megmaradtakat szeretnénk levéltárunkban összegyűjteni. Kérjük tehát mindazokat, akik ilyen dokumentumokkal rendelkeznek, telefonon, levélben, e-mailen keressék meg a Békés Megyei Levéltárat, s tegyék lehetővé, hogy a fontos történeti pillanatban keletkezett források – eredetiben vagy másolatban – levéltárba kerülhessenek, s megmaradjanak az utánunk következő nemzedékeknek.

Tapasztalataink szerint egy emberöltő elteltével a közgyűjteménybe nem kerülő értékes iratok többsége elpusztul. Örömmel fogadjuk az eredeti dokumentumokat, de ha valaki nem szívesen válik meg személyes emlékként kezelt irataitól, kérjük, tegye lehetővé, hogy másolatot készíthessünk róla. A jelentkezés után a dokumentumok tulajdonosaival személyes találkozót beszélünk meg, s a forrásokat megfelelő dokumentálással megőrzésre vagy másolásra átvesszük, majd gondoskodunk az összegyűlt iratok szakszerű tárolásáról, segédletekkel való ellátásáról – értesült a Gyulai Hírlap dr. Erdész Ádámtól.

Kónya István arra hívta fel a figyelmet, hogy az oktatásban egyes történelmi események nem teljes mélységgel és hitelességgel jelennek meg, ezért közös feladatunk az, hogy a birtokunkban lévő dokumentumokkal, fényképekkel kiegészítsük az eddig ismert eseményeket. A Békés Megyei Levéltár elérhetőségei: 5700 Gyula, Petőfi tér 2., Tel.: 66/362-173, 06/20/289-8909, e-mail: leveltar@bekes-archiv.hu.  

 

Kónya István és dr. Erdész Ádám. Fotó: Gyulai Hírlap Online
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)