A Gyula Tv Kézjegy című műsora a gyulai Biri Ferencet mutatja be. Azt a férfit, aki egy kis fejszámolás után kijelentette: 1985 óta több mint 120 000 kilométert tett meg, vagyis háromszor körbefutotta a Földet.
„Az ember csak azt érzi, hogy futnia kell, anélkül hogy tudná, miért. Futni réteken, erdőkön át. És ha beérsz a célba, nincs vége. Még akkor se, ha a megkergült szurkolók rekedtre őrjöngték magukat. Ez a hosszútávfutó magányossága.” Ezeket nem az ultramaratonista Biri Ferenc mondta, de ő is mondhatta volna. Tony Richardson 1962-es filmdrámájának prológusa ez a pár mondat, de talán Biri Ferenc önéletrajza is ezekkel a sorokkal indulna. Biriéknél a futás családi hagyománynak számít, hiszen Ferenc nővére országos versenyeken indult, igaz, „csak” 800 méteren. Ferenc legelőször ötödikes korában indult a városi mezei futóversenyen, ahol harminckettedik lett. Ekkor érezte, hogy benne több van, ráállt a napi edzésre, és pár hónap múlva maga mögött hagyta az egész mezőnyt.
Mindennapjai nem csak a futásról szólnak, ugyanis a mezőgazdaság a „civil” profilja. Kicsit furcsának tűnhet a napi rutinja: reggel ötkor kel, fél hat körül csinál egy laza bemelegítő 10-15 kilométert, majd beül a traktorba, és azzal foglalatoskodik a délutáni, igazi edzésig. Pályafutásában az igazi áttörést az 2009-es Bécs–Budapest Szupermaraton jelentette. A 323 km-es versenyen mindössze négy perccel maradt le a lengyel szupersztár, Jaroslaw Janicki mögött.
2000-ben egy versenyen jött rá igazán ennek a sportnak a veszélyeire. Biri Ferenc erre a versenyre nem vitte magával a megszokott energiagéleket, kalciumampullákat, hiszen az energiaitalok és frissítők mindig kint szoktak lenni. Ezen a versenyen nem voltak. A 40. kilométertől úgy érezte, hogy lejtőn fut – pedig emelkedett a pálya. A következő kép, amire emlékszik, az, hogy a mentőautóban közlik vele, hogy 0,5 a vércukorszintje. A belgyógyászok ezt a jelenséget hipoglikémiának hívják, annak is a súlyosabb típusából. Ferenc ekkor értette meg, hogy hihetetlen veszélyes tud lenni ez a sport. A maratoni futásnál a szakértők írnak egy „maratoni fal” jelenségről, amely a 30. kilométer körül szokott jelentkezni, ha a versenyző feléli tárolt energiamennyiségét (glikogént), és úgy érzi, mintha egy falnak ütközne. Ezen a versenyen Ferenc a 40. kilométernél ütközött neki a falnak. Azóta soha el nem indul energiatartalék nélkül.
A műsorból kiderül, hogy meddig szeretne még futni, milyen tervei vannak az idei nyárra, és az is, hogy Szkopjében milyen eredménnyel zárta a macedón maratont. Láthatják, hogy meddig elég egy pár futócipő, de az is kiderül, hogy egy térdműtét után mennyi ideig tart a felépülés egy ultramaratonistának.
Biri Ferenc vallja, hogy a futást eredményesen csak egyedül lehet csinálni, mert akkor az embernek nem kell másra figyelnie. Csak az óra és saját teste az ellenfél. Ez a hosszútávfutó magányossága.
