
A kíváncsiság vezérelt minket a medence party megrendezésével, nem nyereség elérése volt a célunk, bár nyilvánvalóan nem bántuk volna, ha szert teszünk arra is. Mivel még nem volt ilyen kezdeményezés a Gyulai Várfürdőben, kísérletünk arra irányult, milyen fogadtatásra talál egy élő zenés éjszakai fürdőzés – kezdte a várfürdő party értékelését Boros László, a Gyulai Várfürdő általános igazgatója. Az esemény pozitív fogadtatása nem maradt el. Valódi nyári tengerparti hangulat uralta szombaton a várfürdőt.
A medenceparty szervezésében közreműködött a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. A szervezők kétsoros fáklyavilágítással tették még hangulatosabbá a medencepartot, ahol koktélok, grillhúsok és élő zene mellett élvezhették a nyári éjszakát mindazok, akik a strandon töltötték a szombat estéjüket. A La Bomba zenekar élő koncertje mellett fehérnemű- és fürdőruha-bemutató színesítette a programot. A legnagyobb sikert természetesen az éjszakai „pancsolási” lehetőség aratta, hiszen zsúfolásig telt az egyébként is népszerű csúszdás medence.
– A csúszdás medence erős reflektorvilágítást kapott, a fürdőzők biztonsága érdekében a medenceőrök számát is megdupláztuk. Körülbelül 500–600-an választottak minket a gyulai programdömping ellenére, ráadásul az elmúlt szombaton az időjárás sem kedvezett a strandolóknak – fogalmazott Boros László, a napjainkban újra beköszöntő kánikula folytonosságában bízva.
A Gyulai Várfürdőben legközelebb augusztus 15-én és 16-án rendeznek élő koncertet, akkor kétnapos Abba-showra várják az érdeklődőket.



























