Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A megújult gyulai Erkel Ferenc-emlékház ünnepélyes átadása május 18-án lesz

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2011. május 14. 07:00
A megújult gyulai Erkel Ferenc-emlékház ünnepélyes átadása május 18-án lesz
Az emlékházat dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke adja át
A megújuló emlékház új szolgáltatóépülete. Fotó: Gyulai Hírlap Online

A megújult Erkel Ferenc-emlékház ünnepélyes átadása május 18-án, szerdán 16 órakor lesz. A rendezvény házigazdája dr. Havassy Péter, az Erkel Ferenc Emlékház-projekt szakmai vezetője. A vendégeket dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere köszönti, az emlékházat dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke adja át. Az új tárlatot az Erkel család képviseletében Somogyváry Ákos karnagy nyitja meg. A program az Apor tér 7. szám alatt zenés vendégfogadással kezdődik, 16 órakor 200 diák közreműködésével hangzik el Magyarország himnusza.

Ezt követően Cselóczki Tamás operaénekes elénekli a Hazám, hazámat. Az egykori kántortanítói lakás és iskola megáldását és a nemzetiszínű szalag átvágását követően dr. Havassy Péter szakmai tárlatvezetése mellett tekinthető meg a ház. A program fél hatkor a művelődési házban pohárköszöntővel és fogadással folytatódik, dr. Kovács József országgyűlési képviselő mond köszöntőt. Az Erkel című 1952-es archív magyar játékfilm vetítése 19 órakor kezdődik.

 

***

 

Látogatóbarát fejlesztések

Az Erkel-emlékház-fejlesztés tartalmazza a kiállítóhelyi épület felújítását, illetve a kiszolgálóépület bővítését. A szükséges épületrekonstrukciós munkákon túl látogatóbarát fejlesztések történtek. A többnyelvű digitális tárlatvezetés, emlékként funkcionáló belépőjegyek és az érintőképernyős információs rendszer valamennyi látogatói célcsoport igényeit figyelembe véve teszik lehetővé Erkel Ferenc kulturális örökségének bemutatását. A projekt összköltsége 182 millió 434 ezer 537 forint volt, az igényelhető támogatás összege 155 millió 69 ezer 356 forint.

– A pályázat fő célja a turisták igényeinek megfelelő színvonalú turisztikai termékek kialakítása volt, így számos olyan látogatóbarát elemet terveztünk a pályázatba, amellyel a látogatószámot, a múzeum versenyképességét növelhetjük. Ezért kávézó, gyermekmegőrző, ruhatár, illetve interaktív elemek kerültek a beruházásba. A várfürdőtől induló városnéző kisvonat a tervek szerint a múzeum előtt is megállna. Kapcsolt belépőjegyek bevezetését tervezzük, mellyel a város összes múzeumába kedvezményesen betérhet a látogató, valamint az Erkel-házba váltott jeggyel a látogatók a várfürdőbe kedvezményesen kapnának jegyet – mondta el a Gyulai Hírlapnak Baranyó Géza önkormányzati tanácsadó.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)