
Tehetséges fiatalokat felkaroló, speciális képzést és mentorprogramot indítanak Békés megyében, Dél-alföldi Talentum Akadémia elnevezéssel. A program célja, hogy a már működő középiskolai és felsőoktatási rendszert kiegészítve, magas színvonalú képzést honosítson meg a dél-magyarországi térségben.
A statisztikák szerint a vezetői alkatú emberek a társadalom öt százalékát teszik ki, ami azt jelenti, hogy például a Békés megyei 3 300 érettségiző diák közül hozzávetőlegesen 170-en vezető típusúak.
Ennek felismerése nagyon fontos, hiszen ezek az emberek komoly elvárásoknak megfelelve kell, hogy hozzanak felelősségteljes döntéseket. Ebből a célból indítja útjára a Békés Megyei Önkormányzat, a Családért Alapítvány és a Szeged–Csanádi Egyházmegye közös projektjét, a Dél-alföldi Talentum Akadémiát.
A legfontosabb cél az, hogy az elsőként megyénkben elindított akadémia a kiemelkedő képességű békési fiatalok intenzív fejlődését előmozdítsa azoknak a képességeknek a fejlesztésével, amelyek segítik őket adottságaiknak megfelelő hivatásuk megtalálásában és vezetői képességük kibontakoztatásában.
Fontos az is, hogy nem- csak az elit gimnáziumokból várják a jelentkezőket, hanem bármilyen szakmát elsajátító szakközépiskolásokat is, mert ahogy az ötletgazda fogalmazott, a vezetői alkalmasság nem tanulmányi eredmény, hanem lelki alkat kérdése.
– Mi ezeket a fiatalokat szeretnénk ráébreszteni arra, hogy van egy ilyen képességük, és ezt az adottságukat segítenénk fejleszteni – hangsúlyozta Barkász Sándor, a Delta alapítója. Erre nemcsak három éven keresztül nyáron egy héten át lenne lehetőség, hanem később mentorálni és munkához juttatni is szeretnénk az akadémia résztvevőit – fogalmazott.
– A Szeged-Csanádi Egyházmegye számára mindig is fontos volt a tehetséggondozás. Elég, ha csak a Grosics Akadémiára gondolunk – emelte ki dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök, a program fővédnöke. – Ezért ezzel a közös együttműködéssel is azt a célt szeretnék szolgálni, hogy azok a fiatalok se kallódjanak el, akikben ott szunnyad a tehetség, de helyzetükből adódóan ezt egyedül nem tudnák kiaknázni.
– A kiemelkedő vezetői képességű fiatalok kiválasztása a Békés megyében található középfokú oktatási intézmények végzős tanulói közül egy felmérés segítségével történik – tudatta Antal Zsolt. A Delta programvezetője hangsúlyozta, a most nyáron induló képzésben az első évfolyam megismeri azokat a vezetői kompetenciákat, tulajdonságokat, amelyekkel már rendelkeznek, de még nem tudnak róla. Ide tartozik többek között az etika, az ön-, és emberismeret és a helyzetmegoldó képesség.
A megyei közgyűlés elnöke, Farkas Zoltán elmondta, ez a mostani összefogás az egyház, az önkormányzat és a civil szféra részéről példaértékű lehet a jövő tehetséggondozásában, és az ez irányú lehetőségek kiaknázásában.
A képzés gerincét a gyulai nyári akadémia alkotja, ahol a diákok képességfejlesztő és kulturális programokon vesznek részt.

























