Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megszépült a román óvoda

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2011. március 31. 07:00
Megszépült a román óvoda
A gázkazánt, amivel szintén sokat spórolnak majd, nyáron cserélik le az óvodában
Megszépül az óvoda. Fotó: Gyulai Hírlap Online

A közelmúltban felújítás miatt felállványozták a Galamb Utcai Óvodát. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a kisebbségpolitikai tevékenység támogatás terhére, pályázat útján 6 millió forint összegű támogatást nyújtott az intézménynek, ami a homlokzat és a tető felújítására, valamint az ahhoz kapcsolódó penészedés felszámolásához szükséges munkák elvégzésére fordítható.

A tervek szerint a hetekben befejeződő munkálatok során a tetőtől a lábazatig minden megújult, tetőt, ereszcsatornát cseréltek, leszigetelték a falat és a lábazatot, nemesvakolat került rájuk, valamint a két tűzfalra előtetőt építenek.

– A felújításnak, az esztétikum mellett, gazdasági jelentősége is van, mert a fűtésszámláink elsősorban a szigetelés miatt jelentősen csökkennek majd – mondta el a Gyulai Hírlapnak dr. Csotye Jánosné intézményvezető.

Egy korábbi testületi ülésen Balogh Lajos, a körzet képviselője indítványozta, hogy az óvoda elavult és már többször javított gázkazánját cseréljék ki. Az önkormányzat az előterjesztést elfogadta, a gázkazán cseréje még idén, a nyári szünetben megtörténik. A készülék és beszerelésének összértéke körülbelül 800 000 forint.

– A modern, kondenzációs gázkazán hozzásegíti majd az óvodát, hogy spórolva a gázzal, még energiatakarékosabban tudjon üzemelni, és jobb környezetet biztosítson a gyerekeknek. Ezen kívül szeretnénk pályázni egy közösségi szoba, például tornaszoba létrehozására is, mert eddig csak csoportokban tudtak lebonyolítani rendezvényeket az óvodában – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot Balogh Lajos, a körzet képviselője.

 

Fotó: Gyulai Hírlap Online
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)