Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Disznóságok Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. K. • HÍREK • 2011. március 30. 18:00
Disznóságok Gyulán
II. Gyulai Kolbász- és Sódarmustra április 1–3. között
Dinya Imre

A gasztronómiai bemutatók, étel- s italkóstolók mellett idén is lesz hagyományos disznóvágás, kolbász- és sonkaverseny, s természetesen az elmúlt esztendőben rekordszámú érdeklődőt vonzó Gyulai Kolbász- és Sonkatúra is újra indul az április 1–3. között, a II. Gyulai Kolbász- és Sódarmustrán. Idén a várkertben és az Almásy-kastély cselédszárnyában zajlik majd a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének szervezésében a háromnapos mustra, melynek látogatói kizárólag tradicionális módon elkészített, sózott, pácolt, füstölt termékeket és ételeket kóstolhatnak.

– Újdonság a tavalyi rendezvényhez képest, hogy a szakmai kiállítás mellett a gasztronómiai bemutatók sokasága is nemzetközi résztvevőkkel bővül. Vendégeink között köszönthetjük majd a székelyudvarhelyi Székelykonyha című folyóirat stábját is, akik szombaton és vasárnap erdélyi ételeket fognak készíteni. A mustra háziasszonya Székelyudvarhelyről Ambrus Gizella, házigazdája pedig Benke László mesterszakács lesz – beszélt a rendezvényről a Gyulai Hírlapnak Dinya Imre, a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének elnöke.

– A nagyszabású mustrán a gasztronómiai események mellett a hatszáz négyzetméteres fesztiválsátorban folyamatosan kulturális és szórakoztató programok is várják a látogatókat, közülük kiemelném Hevesi Tamásnak, Gyula szülöttének a koncertjét, mely a programsorozat egyik csúcspontjának ígérkezik – folytatta Dinya Imre.

A szakmai kiállítási terület az Almásy-kastély cselédszárnyában kap otthont, ahol háromszáz négyzetméteren mutatják be portékáikat a kiállítók. Több helyszínen is zajlanak majd ételkészítési bemutatók, kóstolók, mások mellett a Békés Megyei Culinary Team is készít ízletes malacságokat a fesztivállátogatóknak. A több kategóriát felvonultató kolbász- és sódarversenyre bárki nevezhet: egész vagy darabolt sonkával, szalonnával vagy más füstölt termékkel, nevezési díj nincsen, a megmérettetésre szánt terméket pedig a verseny után visszakapja tulajdonosa.

– Mindenkinek ajánlom figyelmébe a versenyt – mondta az elnök, melyre nyugodtan el lehet hozni a húsvéti sonkát is, ami így akár díjjal jutalmazva kerülhet az ünnepi asztalra. A zsűrizés nyilvános, bárki végignézheti, hogy a kilenctagú, neves szakemberekből álló ítészgárda miként dönt a díjak sorsáról. Helyszíne a Kétegyházi úti székházunk lesz, ahol tárlatvezetéssel meg lehet tekinteni a hentesmúzeumot is, melynek anyaga egy esztendő alatt több relikviával, kiállítási tárggyal bővült – zárta gondolatait Dinya Imre hangsúlyozva, hogy a háromnapos rendezvény minden programja ingyenesen látogatható.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)