
Még másnap is csengett a fülünk a Cry Free Deep Purple Tribute Band koncertje után. Aznap este igazi kuriózumot kaptak a rockerek a várszínházban.
A híres brit zenekar magyar helytartói szinte mindent adtak, amit Blackmore-éktól vártunk volna. Az első „felvonásban” a terem akusztikája miatt a hangerő beledöngölt minket a székekbe, a fülünkhöz jótékony szünet után viszont már kissé halkabban megszólalva sokkal érthetőbbé vált a produkció.
A példás zenei előadásmódon kívül még a színpadkép is a hard rock atyjainak alteregójaként fogadott minket. A hatalmas terjedelmű és technikás hanggal megáldott Scholtz Attila énekes nemcsak pózolásában követte Ian Gillant, hanem hamar kiderült, hogy torka és hangszálai is tökéletesen alkalmasak a Purple vokális tolmácsolására. A dobok mögött ülő Tatai Tamás – akárcsak Ian Paice – hihetetlen fegyelmezetten, de annál lendületesebben, szívből verte a bőröket. Lee Olivér esetében sem volt hiányérzetünk, a koncerten akárcsak Ritchie Blackmoore, a rossz gyerek fegyelmezetlenségével és a tehetség virtuóz bűvöletével nyűtte a húrokat – átvitt és a szó szoros értelemben is – egy fehér balkezes stratocasteren. Kecskeméti Csaba basszusgitároson ugyan nem volt kalap, de Roger Glover tűpontos, nyolcadoló basszertémái a kezében voltak. Mindezt Hammond-borítgatással megspékelt nyakatekert orgonaszólókkal és a hangok hagyományos értelemben vett szintetizálásával fejelte meg Soós Norbert a forgó leslie előtt.
Nem hiába volt a Cry Free többször a Purple előzenekara, és nem véletlenül lépett fel velük Jon Lord, a legendás brit zenekar korszakalkotó billentyűse Európa-szerte az elmúlt években. Akkor este a színpadon megszólalt a Mélybíbor néhány kevésbé ismert dala is, de nyilván nem maradhattak el az olyan klasszikusok sem, mint a Child in Time, a Highway Star, Hush vagy a rockzene himnuszának mondható Smoke on the Water. Ez utóbbi számok alatt már a közönség – korra, nemre és hajhosszúságra való tekintet nélkül – ülve rázta fejét és tombolt, kivéve, akik nem tették félre széküket, hogy állva folytathassák az elszabadult energiák táncát.
























