Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Erzsike néni 90 éves

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2011. február 25. 07:00
Erzsike néni 90 éves
Csapó Gáborné: Az életemből legszívesebben arra emlékszem, hogy nagyon jó férjem volt
Csapó Gáborné Erzsike nénit köszöntötték. Fotó: Gyulai Hírlap Online

Megható ünnepséget tartottak az Adventista Szeretetotthonban, ahol Csapó Gáborné Erzsike nénit köszöntötték 90. születésnapján. Az ünnepségen Becsyné dr. Szabó Márta címzetes főjegyző és dr. Görgényi Ernő polgármester is részt vett, az otthon lakói és dolgozói tortával, verssel, énekkel, zsoltárral és imával ünnepelték Erzsike nénit. Korából adódóan a szépkorúaknak, a jogszabály értelmében, az erkölcsin kívül anyagi megbecsülés is jár.

A város vezetője a Magyar Köztársaság miniszterelnöke által aláírt emléklappal és virágcsokorral ajándékozta meg a békési születésű asszonyt.

– Szédítő belegondolni abba, hogy a hosszú évtizedek alatt mennyi minden történt, milyen emberi csodákat és szomorúságokat láthatott az elmúlt 90 évben. Rendkívüli öröm látni, hogy egy ilyen szeretetteljes közösségben éli mindennapjait, és megnyugtató, hogy ilyen egészségnek örvend szellemileg is. Azt kívánom, hogy majd a 100. születésnapján is köszönthesse a város vezetője – mondta el dr. Görgényi Ernő.

A fiatalos Erzsike néni meghatódva köszönte meg az ünneplést.

– Nem számítottam erre a szeretetteljes gesztusra, magas életkorom ellenére ilyen megbecsülésben és megtiszteltetésben még nem volt részem. Azért imádkozunk, hogy a miniszterelnök úrnak adjon bölcsességet, hogy továbbra is jól vezesse az országot, és áldja meg a Jóisten őt és Önöket is testileg, lelkileg – mondta Csapó Gáborné Erzsike néni.

Erzsike néni kitűnő szellemi frissességét humorérzéke is bizonyította. Összefüggő és intelligens szavakkal vidáman sztorizgatott. Kérdésünkre, hogy hosszú életének mi a titka, Erzsike néni a következőkkel válaszolt.

– A Biblia szavait idézve: Nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel. Nagyon nehéz időkben születtem az első világháború után, mire felcseperedtem, jött a gazdasági válság, majd a második világháború és a nélkülözések. Az életemből legszívesebben arra emlékszem, hogy nagyon jó férjem volt, akit sajnos tavaly temettem el. Mi minden körülmények között megértettük egymást. A „nincsen” soha nem veszekedtünk, mindig találtunk valami jót minden rosszban, a körülményeket úgysem tudjuk megváltoztatni. Mindig jó kedélyű voltam, egészségesen táplálkoztunk, sokat tornáztam és – amikor csak tehettem – úsztam a Körösben. Vérmérsékletemnél fogva szangvinikus és mozgékony vagyok, amit édesapámtól örököltem. Valószínűleg ezekért mondták nekünk mindig a férjemmel, hogy ti nem öregesztek – mondta el a Gyulai Hírlapnak a 90 éves Csapó Gáborné.

További jó egészséget, Isten éltesse, Erzsike néni!

 

Dr. Görgényi Ernő és Erzsike néni. Fotó: Gyulai Hírlap Online
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)