Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fradi a Hellasz kupán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz. • SPORT • 2010. december 27. 13:00
Fradi a Hellasz kupán
Teremfoci
Fotó: Gyulai Hírlap Online

A gyulai Hellasz-kupa karácsonyi labdarúgó- torna keretén belül emlékmérkőzésre került sor szombaton, a Városi Tornacsarnokban, amelyet Nagy József egykori labdarúgó, edző tiszteletére játszott a Fradi öregfiúk és a gyulai öregfiúk csapata egymás ellen.

A találkozó előtt név szerinti bemutatásra került sor, ahol a Fradi játékosait Nagy József tanítványai kísérték be, majd a mérkőzés elején pár perc lehetőséget kaptak, hogy a nagy legendákkal rúghassák a bőrt. Ezután elkezdődött a gálamérkőzés, amely jó hangulatban, sportszerű keretek között zajlott. Mindkét együttes játékosai nevükhöz híven meg-megcsillogtatták tudásukat a tornára kilátogató több száz néző előtt, akik ezt élőben is megcsodálhatták. A mérkőzést végül a Fradi öregfiúk csapata nyerte 6-4 arányban.

Horváth Péter: – Miután Gyulán élek, természetesnek vettem, hogy részt vegyek a tornán és az emlékmérkőzésen, amellyel méltón emlékeztünk Nagy Józsefre a szép számú közönség előtt!

Wukovics László: – Másodszor vagyok Gyulán, de most sokkal jobban érzem magam, mint legutóbb. Hímer József meghívására érkeztünk, aki minden kívánságunkat lesi, és a foci mellett egész napos programmal lát el bennünket. A torna igen magas színvonalú, remek csapatok érkeztek, az emlékmérkőzésen kívül természetesen a tornán is részt veszünk.

Keller József: – Nagyon szép és nemes alkalommal gyűltünk össze ezen a napon, amelyre a volt csapattársaim első szóra „igen”-t mondtak. Sajnos Détári Lajos és Telek András családi okok miatt nem csatlakozott a csapathoz, de úgy gondolom, a több száz néző, aki kilátogatott ma a Városi Tornacsarnokba, nem csalódott, hiszen jó mérkőzést láthatott.

A X. Jubileumi Hellasz-kupán 25 együttes 52 mérkőzésen mérte össze tudását a háromnapos rendezvényen. Mint azt Dávid Zsolttól, a torna megálmodójától és megszervezőjétől megtudtuk, ebben az évben rekordszámú nevezés futott be, akik között sok NB I.-et is megjárt játékos mellett a jövő tehetségei is bontogatták szárnyaikat. A három nap alatt nagyon sok izgalmas, gyönyörű gólokat hozó mérkőzést láthattak a  gyulai  sporteseményre kilátogató nézők, akik száma több mint ezer volt. A hat csoportból az első két helyezett csapat jutott a legjobb tizenkettő közé, ahol már kieséses rendszerben küzdöttek a végső győzelemért. A legjobb három együttes (Szabó Pál Téri Szeniorok, Amicii Ineau, Balatonfüred Racer-Fuszek) végül körmérkőzéssel döntötte el a kupa sorsát, akik közül a legfiatalabbak számára termett a legtöbb babér, hiszen a békéscsabai csapat egy győzelemmel és egy döntetlennel elnyerte a 2010-es év Hellasz-kupáját. A díjakat és a különdíjakat, amelyeket a Hellasz Sport üzlet ajánlott fel, Dávid Zsolt, míg a negyedik helyezettnek járó vacsorát Hímer József adta át.

Eredmények: 1. Szabó P. Téri Szeniorok (Békéscsaba): Nagy Bálint, Nagy Gergely, Sipos Krisztián, Zimermann Zoltán, Bognár Dávid, Balogh Milán, Király Patrik, edző: Bognár István, 2. Amicii Ineau (Románia), 3. Racer-Fuszek (Balatonfüred), 4. Angels (Románia). Különdíjasok: legjobb kapus: Nagy Bálint (Szabó P. téri Szeniorok), gólkirály: Zimermann Zoltán 11 góllal (Szabó P. Téri Szeniorok), legjobb mezőnyjátékos: Gunter Zsolt (Balatonfüred).

 

Fotó: Gyulai Hírlap Online
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)