Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Évadzáró

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz. • SPORT • 2010. december 27. 07:00
Évadzáró
Tenisz
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó: Gyulai Hírlap Online

Remek évet zártak a gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub versenyzői az elmúlt szezonban mind felnőtt, mind pedig utánpótlás korosztályban.

A hagyományokhoz híven tenisz évadzáró vacsora keretében értékelték a 2010-es év eseményeit, eredményeit, megköszönték a támogatók segítségét, valamint a klubtagok egész éves fáradhatatlan munkáját. A Park étteremben megrendezett jó hangulatú vacsorán a városi bajnokság bajnokainak és helyezettjeinek járó díjakat is átadták, amelyet egyéniben az elmúlt évekhez hasonlóan ismét Pece Rómeó vehetett át, míg párosban dr. Nagy Béla–Kovács Zoltán végzett az élen. Minden évben a záró vacsora keretében adják át az id. Kovács Zoltán-vándordíjat, amelyet a legeredményesebb OB III-as férfi játékos vehet át.

Ebben az évben Csernus István örülhetett a kupának, aki egy évig őrizheti a vándordíjat. A klub OB III-as férfi együttese kimagasló helyen végzett az évadban, hiszen bajnoki ezüstérmet vehettek át az országos szövetségtől. A megyei bajnokságban szereplő férfi csapatunk lehengerlő teljesítményt nyújtva első helyezést ért el a kilenccsapatos bajnokságban, míg a hölgyek a bronzérmet szerezték meg. Az utánpótlás korosztályra is méltán büszke lehet a klub, hiszen versenyzőik hétről hétre megyei, régiós és országos nyílt versenyeken képviselték klubjukat, városunkat. A legígéretesebb versenyzőik: Varga László, Lovász Zoltán, Nánási Anna, Csatári Tamás, Havasi Róbert.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)