„Utolsó stádiumban lévő, minden kezelést visszautasító, gyógyíthatatlan, antropomorf dopaminforrás”. E szavakkal írta alá a bejáratnál található bemutatkozó köszöntőjét Barkóczi Beáta táncművész, aki az összművészeti indiai est során kiállított fotók alkotója is egyben.
Ötször járt a kontinensnyi országban, hosszabb tanulmányi útjain készítette a képeket. A No problem, örömhormonok Indiából című fotótárlat több szempontból is szokatlan. Először is, hogy az indiai emberek nyomorán túllát, és a képekről mosolygó és mosolygó szemű emberek néznek vissza ránk. A másik érdekesség, hogy a képek egy talált, kompakt fényképezőgéppel készültek. A fotókiállítást érdemes megnézni, január 5-ig tekinthető meg a várszínház kamaratermének előterében.
Azt est második részében a 150 éve született Nobel-díjas író-költő, Rabindranath Tagore költészetét és prózáját hallhattuk Vaszkó Bence előadásában, Barkóczi Beáta táncaival és szitárjátékával kísérve. A finoman sötétített színpad hatásos felvezető volt, hagytam, hogy a mécsesek fényét beigya szemem. Csodálatos gondolatformálás, továbbgondolkodtatásra kötelező sorok, halk elismerő sóhajokra késztető megfogalmazások töltötték meg a csendet Istenről, zenéről és még sok Mindenről. Nem a beteljesülés a lényeg, hanem a folyamat – mondja a keleti kultúrát általában jellemző tételt Tagore. A színész időnként akadozónak tűnő átélése sem csökkentette a katarzist. A hasonlóan mély értelmű kísérő táncok látványa, csengése és dobogása alatt tudtam csak felocsúdni. Hál’ Istennek, a közönség hamar rájött, hogy a darab tételei közötti taps felesleges ebben a látványelemekkel tűzdelt gondolatokkal múló, lelassult idejű miliőben.
A történtek feldolgozására szükség is volt a szünetben, ami után a Sitaram együttesé és a zenéé volt a főszerep. Indiai, pakisztáni klasszikus dallamokat adott elő Tóth Szabolcs szitáron és Mótyán Tibor tablán. A jellegzetes indiai lantféle lélekben úszó zengzetei harmonikusan keveredtek az ütős tabla hangjainak széles spektrumaival. Két dal között megtanulhattuk az ottaniak hogyan számolnak egy kezükön 16-ig, ami esetlegesen a hexadecimális, például számítógépes grafikai színkódok használatakor is hasznos lehet. Ehhez a felálláshoz csatlakoztak Priskin Georgina bengáli és hindu nyelvű énekei és Sinha Róbert klasszikus és flamenco-játéka. Az európai fülnek megszokottabb két „hangszer” finoman közérthetőbbé és színesebbé tette zenéjüket, nemcsak hogy nem csorbítva, de erősítve különlegességét. Egyedül a dalszöveg ma használatos genotherm irattároló fóliájának látványa enyhíthette csak kissé a kellemes hangulat erejét.
Végezetül Barkóczi Beáta – nevéhez híven antropomorf dopaminforrásként – lábcsengőkkel csengve, sarokkal dobogva, legyezőjét és kifejező tekintetét használva újabb eredeti történeteket mesélt el táncaival.
A kis számban megjelent közönség elégedetten térhetett haza, az est szereplői valódi és széles skálájú mintát nyújtottak az indiai kultúrából és annak művészi közlésformáiból.
