Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Jubiláris Erkel-emlékverseny

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Christián László • SPORT • 2010. november 07. 07:00
Jubiláris Erkel-emlékverseny
Sakk
Illusztráció Györgyi Giergl Alajos Erkel Ferenc című festményéből

Városunk nagy szülöttének bicentenáriumi, 30. emlékversenye hétfőn kezdődött a Román Kulturális Központ dísztermében.

A jeles jubiláris eseményt dr. Görgényi Ernő polgármester nyitotta meg a hetven versenyző és sportág érdeklődőinek körében, méltatva Erkel Ferenc zenei és a sakkozás terén is kiemelkedő egyéniségét. Nagy zeneköltőnk emlékére 1921-ben rendezték az első nevét viselő versenyt, majd hosszú szünetet követően az 1950-es évtizedben néhány alkalommal. 1986-tól pedig folyamatosan és egyre nagyobb, esetenként száz feletti mezőnyök részvételével zajlanak a versenyek napjainkig. Az idei nagy mezőnyt a jól bevált gyakorlat szerint minősítések alapján osztották ketté. Az „A” Erkel csoportban negyvenen küzdöttek a pénzdíjakért, akik közül a tizenegy FIDE minősítésű játékosnak volt leginkább esélye az élre kerülni a hétfordulós svájci rendszerű megmérettetés során. Szerdai lapzártánkkor a harmadik fordulót követően hárman állnak az élen – dr. Flumbold András (Nagykanizsa), Drazic Sinisa a szerbiai szövetségi kapitány és a fiatal békési Balogh Imre, egyaránt 3-3 ponttal. A „B” versenycsoport tagjai a Márki-díjért játszanak. Három forduló után a röszkei Hajdú Imre szerzett egyedül három pontot, mögötte 2,5 ponttal négyen osztoznak a 2–5. helyen, a két gyulai: Bányai István és Czápos Péter, valamint a békési Petró József és a nyíregyházi dr. Gunyecz Zoltán. A péntek délelőtti záró fordulóig sokat változhat a sorrend, hiszen négyszer ül asztalhoz a mezőny, így a végkimenetelre jövő heti számunkban térünk vissza. A díjkiosztást követően különleges „desszert” programra kerül sor. A verseny fővédnöke, Portisch Lajos sakk-olimpiai bajnok 15 órától Erkel-áriákat énekel, majd sakk szimultánt ad a helyszínen jelentkezőknek, amire az érdeklődő szimpatizánsokat is szeretettel várják a rendezők.               

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)