Tibeti hangfürdőt tartottak szeptember elején Mikiténé Kiss Katalin táltos dobos és Bergerné Wilk Halina kísérő gongos hangmester előadásában a gyulai vár udvarán. Fergeteges hangok kavalkádja szórakoztatta az ott jelenlévő vendégeket. Különleges tibeti hangulatot sugallt az az illatfergeteg, amit jellegzetes szantálfa füstölgők illata keltett. A zenei aláfestést tibeti hangtálak és gongok adták, ősi magyar hangszerek és ének kombinálásával. A sámándob kifinomult hangtechnikáján keresztül az óceán dobig számos madárdalt utánzó fütyülő és furulya, a békahang és kuruttyolás technikájáig a természet összes csodáját bevarázsolták az ősrégi vár falai közé. Kiss Katalin táltos dobos sajátos hangtechnikájával és az általa megírt mesés verses aláfestéssel igyekezett magas szellemi tudatra eljuttatni az ott jelenlévőket. A tibeti hangfürdő spirituális jellegzetessége, a hang rezgésein keresztül eljuttatni üzenetet a testi rezgésen át a lélek szintjére. A hangutazások leginkább Tibetből jövő kulturális és spirituális terápiák, amelyek eljuttatják az emberi lelket egy magasabb dimenzióhoz, amin keresztül megnyílhat. A minduntalan, mindennapi feszültségeinket felszabadítják és hozzásegítenek ahhoz, hogy tisztábban láthassuk az élet valódi értelmét és megérezhessük, hogy minden, ami Isteni, ami a természet csodája, itt van bennünk, körülöttünk, csak élnünk kell tudni velük.
A főszervező Tokaji Emese, aki egyben számos hangutazás és hangfürdő megszervezője lehetővé tette, hogy Gyulán az itt élők részére is megvalósulhasson az álom, hogy szembesüljenek a mennyei élménnyel.
Emese szavaival élve üzenni szeretne az olvasóknak, mit is jelent számára a hangok által közvetített rezgés.
„Hogy mit ad egy hangfürdő, mit jelentenek a rezgések, milyen érzelmeket élsz majd át, hogyan kapcsolódik a gyógyító szeretet energia a rezgéssel?
Kezdem az érzelemmel, hogy tisztán lássunk ez ügyben.
Az érzelem az az erő, ami vonz. Az érzelem a mozgásban lévő energia. Ha energiát mozgatsz, azzal hatást hozol létre. Ha elegendő energiát mozgatsz, akkor anyagot teremtesz.
A szeretet a végső valóság. Az egyetlen. A minden. A szeretet érzése Isten megtapasztalása. Nem tapasztalhatod meg mi és ki vagy, amíg nem kerülsz szembe azzal, ami és aki nem vagy. Ez a célja a viszonyítás elméletének és a fizikai szinten létező életnek. Mindaz, ami nem vagy, nélkülözhetetlen ahhoz, hogy önmagadként határozhasd meg magad.
A végső tudásról szólván – vagyis hogy Teremtőként ismerd meg magad –, nem tudod Teremtőként megtapasztalni önmagad, amíg nem teremtesz. És nem tudod megteremteni az Énedet addig, amíg nem teszed magad megteremtetlenné. Bizonyos értelemben először "ne legyél", azért, hogy aztán létezhess.
Persze nincs rá módod, hogy ne az legyél, aki és ami vagy – természetesen az vagy (tiszta, alkotó szellem), mindig is az voltál és mindig is az leszel. Így aztán az egyetlen alkalmas tetthez folyamodtál: elfelejtetted magaddal azt, aki valójában vagy.
A fizikai világmindenségbe lépéssel lemondtál arról, hogy emlékezz önmagadra. Ezáltal lehetővé válik, hogy a választásod alapján legyél az, aki vagy.
A választás művelete teszi lehetővé, hogy megválaszd a léted, hogy megtapasztald önmagad, mint teljes mértékben szabadon választott lényt, aki a dolog természetéből fakadóan Isten maga. Felvetődik persze a kérdés, hogyan is dönthetnél valami felől, amin kívül nincs is választás. Mert bizony lehetetlen, hogy ne legyél Isten gyermeke, akármilyen elszántan igyekszel is, viszont elfelejtheted.
Mindig is az isteni egész, isteni része voltál, vagy és leszel. Ezért nevezem emlékezésnek az egyesülés tettét, a visszatérést Istenhez. Mert végső soron mégiscsak te határozol úgy, hogy emlékezz arra, aki valójában vagy, hogy a különböző részeid összekapcsolásával megtapasztald önmagad egészét, amiről már kiderült, hogy én magam vagyok.
Tehát nem az a feladatod a Földön, hogy tanulj (hiszen már tudsz), hanem hogy emlékezz rá, ki vagy. És hogy emlékezz arra, kik mások. Ezért áll a feladatod nagy része abból, hogy emlékezz másokra, és így ők is emlékezhetnek.
Nincsen olyasmi, mint a „a mennybe jutni”. Csak annak a tudása van, hogy már ott vagy. Van jóváhagyás, elfogadás és megértés, nem pedig fáradozás vagy erőfeszítés érte. Nem mehetsz oda, ahol már ott vagy. Hogy ezt megtehesd, ahhoz el kellene menned onnan, ahol vagy, és azzal érvénytelenítenéd az egész utazás célját.
A legmeghökkentőbb ebben, hogy a legtöbbek szerint el kellene hagyniuk a helyet, ahol már ott vannak, azért, hogy eljussanak oda, ahová menni akarnak. Így aztán elhagyják a mennyeket, azért, hogy eljussanak a mennyekbe, és közben megjárják a poklot.
A megvilágosodás annak a megértése, hogy nincs hová menni, nincs mit tenni, és nem is kell semmivé lenni, kivéve azt, pontosan azt, aki ebben a pillanatban vagy.”
