Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Császári látogatás Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • K. Cseh Edit • MAGAZIN • 2010. október 14. 10:00
Császári látogatás Gyulán
Gyulán és Szarvason időzött hosszabb ideig a királyi konvoj
I. Ferenc német-római császár(1806-ig), osztrák császár(1804-től), cseh és magyar király (1792–1835)

1807. május 14-én Békés vármegye székhelye nagy izgalommal készülődött az uralkodó és leánya fogadására. I. Ferencet 1792-ben, 24 évesen koronázták német-római császárrá, valamint cseh és magyar királlyá. 43 évig tartó uralkodás után, 1835-ben hunyt el.

A napóleoni háborúk idején lezajlott látogatás során Békés megyében két településen, mégpedig Gyulán és Szarvason időzött hosszabb ideig a királyi konvoj.

A nemrég megözvegyült uralkodó (második feleségét, akitől 12 gyermeke született, 1807 elején vesztette el) legidősebb gyermeke, Mária Ludovika főhercegnő társaságában látogatott Magyarországra. Mária Ludovika Mária Lujzaként (Bonaparte Napóleon felesége és gyermekének, a „sasfiók”-nak vagy másik közismert nevén a reichstadti hercegnek édesanyja volt) vált nevezetes történelmi személyiséggé.

I. Ferenc a róla elnevezett (Duna és Tisza folyókat összekötő) Ferenc-csatorna és a mezőhegyesi császári és királyi ménesbirtok felkeresése után, az esti órákban érkezett kíséretével a békési megyeszékhelyre. A város határában, „a Bárdos hídján túl lévő szőlők előtt” Tomcsányi Kristóf főszolgabíró és nyolc gyulai nemesember fogadta a királyi fenségeket. A lakosság hosszú sora és folyamatos éljenzése közepette érkezett az uralkodó és a hercegnő a megyeházához, ahol a „két kommunitás” ifjú leányai virágkoszorúkkal, magyarul és németül előadott versekkel köszöntötték őket. Ezután Ferenc császár fogadóórát tartott „minden renden és soron lévők” számára. A vacsora elfogyasztása után a megyeháza helyiségeiben tért nyugovóra az uralkodó és kísérete.

A közismerten rendkívüli munkabírású I. Ferenc másnap hajnali ébredése után, hat órakor, a vármegyei levéltárat, majd a tömlöcöt tekintette meg. Nem hagyta ki a várat sem, ahová Mária Ludovika is elkísérte. A rövid, de tartalmas gyulai látogatás után Csabán, Békésen és Berényen keresztül Szarvasra utaztak, és az ebédet már ott költötték el.

Az 1807. évi uralkodói látogatás korabeli leírása a Békés Megyei Levéltár őrizetében lévő megyei nemesi közgyűlési és Gyula város tanácsülési jegyzőkönyveiben található meg. A nevezetes esemény részletei Scherer Ferenc tollából várostörténeti munkájában, valamint a Békés c. hetilap 1928. évi márciusi számainak egyikében olvashatók.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)